Sportolói tanács konferencia

Hammer Ádám jelenleg is aktív speciális olimpikon. A versenyzés mellett az Európai/Eurázsiai Speciális Olimpia Szövetség (SOEE) Sportolói Tanácsának tagjaként is tevékenykedik, így a nemrég tartott nemzetközi online konferencián is közreműködött.
 

 
Az alábbi gondolatsor hangzott el tőle. Fogadja mindenki sok szeretettel!:)

“Hammer Ádámnak hívnak. Családom és teljes állásom van a Speciális Olimpiai sportágaim, a kosárlabda, atlétika és a hófutás mellett. 2015 óta vagyok vezető sportoló és a második ciklusomat töltöm a Vezetősportolói Tanácsban.

Az a meggyőződésem, hogy a mi sportolóink ugyanannyit tudnak teljesíteni, mint az épek, és ezt a meggyőződést tovább szeretném adni. Azt szeretném, ha az emberek tudnák, milyen kevés segítségre van szükségünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat.
De először is, nekünk, az SO sportolóinak, meg kell mutatnunk az eredményeinket, a törekvésünket és a kitartásunkat a tanulásban és a beilleszkedésben.
Mindig segítek sportolótársaimnak, hogy megtalálják a helyüket és megmutassák másoknak az erősségüket. És dolgozom a magyar SO-ban, hogy az emberek is tudják ezt.”