Amíg vív, Márton Anna edzője Gárdos Gábor marad

A Magyar Edzők Társasága (MET) immár visszatérően megünnepli az Edzők Napját, amely szeptember 25-én van. A MET erre az alkalomra 2021-ben is a „Magyar Edző” című szakfolyóirata mellékleteként különszámot jelentetett meg. Ebben a kiadványban a magyar sport kiválóságai mondják el edzőikről tapasztalataikat és ami a legfontosabb: rendre köszönetet is mondanak egykori mestereiknek.

 A jochapress.hu – kihasználva a viszonylag kevesebb sportesemény adta lehetőséget is – folyamatosan leközli ezeket az érdekes és tanulságos beszélgetéseket. Ez alkalommal Márton Anna olimpiai negyedik helyezett, világbajnoki bronzérmes kardvívóról olvashatnak.

amig viv marton anna edzoje gardos gabor marad

Márton Anna

Márton Anna kerek-perec kijelentette: amíg vív, Gárdos Gábor lesz az edzője.

“Általános iskolás koromban Körmöczi Gábornál kezdtem vívni, de csupán egy évet töltöttünk együtt, mert ő elment Németországba. Akkor már nagyon “sztárolt”engem, hangoztatta, hogy nagy vívó, világbajnok leszek. Mielőtt külföldre szerződött, úgy hagyott engem a BSE-ben, hogy csak egyetlen edző foglalkozhat velem, mégpedig Gárdos Gábor.

Nekem azonban nagyon nem tetszett ez a döntés,

nem akartam Gárdos Gábornál vívni!

Más volt a kisugárzása, mint korábbi edzőmnek, és azt gondoltam, hogy inkább más sportágat választok, de ezzel az edzővel biztos hogy nem fogok vívni.”

Azután mégis elkezdtük a közös munkát, kölcsönös tisztelet alakult ki bennünk a másik iránt.

“Többet voltunk együtt, mint a családunkkal, elválaszthatatlanok lettünk egymástól, a nevelőapámmá vált” –

eleveníti fel a hihetetlennek tűnő kezdeteket Márton Anna, majd arról mesél, hogy Gárdos Gábor mesteredző szakmailag és emberileg is figyel a versenyzőire, megkérdezi a véleményüket és tiszteletben is tartja azt.

amig viv marton anna edzoje gardos gabor marad 1

Márton Anna mestere Gárdos Gábor

“Nem csak most, felnőtt koromban alakult ki ez a viszony, a kezdetektől partnerként kezel, ezért is lehet ilyen eredményes a közös munkánk. Néha nevetgélünk is azon, hogy milyen döcögősen indult a kapcsolatunk. Ma már mindketten tudjuk, hogy egy életre szól” – jelenti ki a magyar női kardválogatott vezéregyénisége, aki Tokióban sérülten, hónapok óta tartó térdfájdalmait legyűrve harcolt a páston. Amikor megkérdezem, hogy hány év elteltével árulta el mesterének a kezdeti ellenszenvét, meglepő választ adott:

“Nem kellett elmesélnem, tudta… Tízéves korom körül nagyszájú kisgyerek voltam, de megszólalnom sem kellett, a viselkedésemből egyértelmű volt, hogy nem akarok vele vívni. Ám a mester nagyon jól bánik a kisgyerekekkel, ért a nyelvükön. Játékos formában szeretteti meg a vívást, és nekem sem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek: ő a nekem való edző! Szigorú, de igazságos. Nekem pedig kellett az ő szigora, hogy legyen valaki, akire hallgathatok, és ne legyek önfejű.

 Kiskorom óta szakmailag is kíváncsi a véleményemre, mindent megbeszélünk egymással. Egy edző-tanítvány kapcsolatában szerintem a legfontosabb a feltétel nélküli bizalom, és ez nálunk maximálisan működik. Egy másodpercre sem kérdőjelezi meg, hogy én vagyok a legjobb, és meg tudom csinálni, amit mond.

A magánéletben is jó a kapcsolatunk. Van egy csoportja, amelyik kis családként működik, barátai vagyunk egymásnak. A mester meghív minket, a tanítványait, együtt szilveszterezünk, nyaralunk. Ebben a fantasztikus közegben nőttem föl, nevelkedtem, és biztos vagyok abban, hogy amíg vívni fogok, csakis Gárdos Gábor lesz az edzőm!”

(Magyar Edzők Társasága / Füredi Marianne)

Post Views: 46