Felkészülés: A Vidi legyőzte a Sturm Grazot, a Honvéd és a ZTE nem bírt egymással, elmaradt a gólzápor a Paks meccsén – eredmények

Sturm Graz-MOL Fehérvár FC

Első és egyetlen felkészülési mérkőzését játszotta le a MOL Fehérvár FC szombat délután az ausztriai edzőtáborában, az ellenfél az a Sturm Graz volt, amelynél Szabics Imre játékosként és edzőként is megfordult.

A Vidi klubhonlapjának tudósításából kiderül, hogy a 19. percben szerzett vezetést a magyar csapat, amikor is Dárdai szerzett labdát a jobb szélen, majd Kodróhoz passzolt a másik oldalra, aki egy szép csel után lőtt, a labda egy védőn megpattanva a kapu bal oldalába vágódott (0-1).

A végeredményt a második játékrész elején állította be Heister, aki 23 méterről lőtt látványos gólt a kapu jobb felső sarkába, a fehérváriak így legyőzték az osztrák élvonal második helyén álló Sturm Grazot.

Felkészülési mérkőzés, Terme Catez, Ausztria

Sturm Graz (osztrák)–MOL Fehérvár FC 0-2 (Kodro 19., Heister 49.)

Vidi: Kovács D. – Nego (Kojnok, 61.), Lüftner, Musliu (Dinnyés, 61.), Heister (Hangya, 61.) – Funsho (Csoboth, 61.), Szendrei (Alef, 61.), Makarenko (Zulj, 61.), Petrjak (Kovács I., 61.) – Kodro (Evandro, 61.), Dárdai (Nikolics, 61.).


Honvéd-ZTE

A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban látta vendégül a Budapest Honvéd a Zalaegerszegi TE FC-t szintén felkészülési mérkőzésen.

A kispesti klubhonlap beszámolója szerint tizenkét felnőttkorú, továbbá három fiatal hiányzott a Honvédnál az első keret tagjai közül, míg a ZTE szinte teljes csapattal tudott felállni. Az első játékrészben a hazaiak kapufáig is eljutottak, de a fordulás után Szappanos Péternek is többször játékba kellett avatkoznia, gólt azonban nem hozott a felkészülési mérkőzés.

A Budapest Honvéd szombati edzőmérkőzésén három próbajátékos, Lamah, Njamculovic és Pukhtieiev is pályára lépett. A kispesti klubhonlap egyelőre nem közölt bővebb részleteket az említett labdarúgókról,

ám információink szerint Lamah esetében nem a Ferencváros korábbi játékosáról, Roland Lamah-ról van szó.

Felkészülési mérkőzés, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE FC 0-0

Honvéd: Szappanos, Kovács N., Bardea, Baráth, Klemenz, Tamás K. – Petrusenko (Pukhtieiev, a szünetben), Pantelic, Machach, Kerezsi, Balogh N. A 61. perctől: Dúzs – Pintér D., Kárász, Kamber, Nagy Z., Feledy – Pukhtieiev, Sani, Kalocsány – Njamculovic, Lamah.

Zalaegerszeg: Gyurján (Kölse, 69.) – Lesjak, Serafimov (Bobál D., 25.), Kálnoki-Kis (Fehér B., 69.), Bedi, Sankovic, Halilovic (Zsóri, 69.), Tajti, Meshack (Papp L., 69.), Grezda, Szalay.


Paks-Sabah

A román Botosani elleni 5-4-es vereséget követően még egy felkészülési mérkőzést lejátszott Törökországban a Paks, amely az azeri Sabah Baku ellen is pályára lépett.

Némi meglepetésre a gólzápor ezúttal elmaradt a tolnaiak meccsén, de kétszer így is megzördült a háló: a 30. percben Xulio találatával vezetést szereztek az azeriek, majd a 70. percben Nagy Richárdnak összejött az egyenlítés, ezt követően pedig nem változott az állás.

Részletek később…