Brutális kritika az NB I-nek a Vidi igazolása után: „A magyar bajnokság gyenge, több csapat szintje elég falusi”

Az egykori vb- és olimpiai bronzérmes szovjet válogatott futballista, a Dinamo Kijev és a kárpátaljai labdarúgás legendás játékosa, illetve edzője, Szabó József azt követően szólalt meg, hogy Bohdan Lednev, a Dinamo támadó középpályása – egyelőre kölcsönben – a MOL Fehérvárhoz igazolt.

A dynamo.kiev.ua által idézett ukrajnai szakember kemény szavakkal illette a játékos átigazolását és választását is. Előtte azonban kitért arra is, miért kellett egyáltalán klubot váltania az ukrán középpályásnak.

Nem emlékszem olyanra, hogy már az első perctől kezdve az első csapatban játszott volna, inkább folyamatosan csere volt. De semmi különöset nem láttam tőle. Ez abból a szempontból érthető, hogy egy játékos 10-15-20 perc alatt nehezebben tud mutatni valamit. Mindenesetre a döntés helyes volt, csak egy ilyen lépés ad választ arra a kérdésre, hogy mi lesz ebből a játékosból. Eleinte Mircea Lucescu (a Dinamo vezetőedzője – a szerk.) Lednevet csereként bevetette, Bohdan azonban nem mutatott semmit. Nem tudom, hogyan viselkedett az edzéseken, nem járok oda, de Lucescu valószínűleg megpróbálta kihozni belőle a legtöbbet. Mindenesetre Lednevnek most szüksége volt a klubváltásra és változtatnia kell a mentalitásán is, hajtania kell a pályán és az edzéseken is, ha be akarja bizonyítani azoknak, akiknek nem tetszett, hogy tévedtek. Mindent el kell felejtenie és azt kell mondani magának, hogy “játszani fogok.” Ott kell maradni az edzés után, dolgozni, szabadrúgásokat, büntetőket lőni és így tovább. Plusz kell a tökéletes fegyelem, mind a pályán, mind otthon. Nincs éjszakai klub és hasonlók, különben nem lesz az egészből semmi. 

Amikor megkérdezte a portál, hogy vajon a MOL Fehérvár most a legjobb opció Lednev számára, Szabó így felelt:

A magyar bajnokság gyenge. Hogy miért oda ment, azt nem tudom. Törökországban vagy Belgiumban is lehetne akár. Ott magasabb a színvonal és meg tudja mutatni magát. Nehéz megmondani, hogy a magyar bajnokságban milyen lesz. Még ha a legjobb oldalát mutatja is, ki fogja megvenni őt onnan az európai klubok közül? Valószínűleg senki. Hiszen ott csak nagyjából három olyan csapat van – köztük a Ferencvárossal -, amelyik még többé-kevésbé versenyképes. A többi szintje mondjuk úgy, hogy “falusi”…

–  fogalmazott a cikk szerint az egykori szovjet válogatott kiválóság.

A Vidi alapembere szerint az NB I labdába sem rúg előző klubjai mellett: “Bátran mondhatom, hogy a Fradinak igen jó csapata van”