Korábbi Barca-edző veheti át az MU-t, a Real Madridtól igazolna a Liverpool – külföldi körkép

ANGLIA

Liverpool/Manchester City: Mindkét PL-sztárcsapat tárgyalt már a PSV Eindhovennel annak érdekében, hogy megszerezze a 4-szeres holland válogatott támadót, Cody Gakpót. A 22 éves játékos a mostani idényben 15 meccsen már 6 gólt és 10 asszisztot jegyzett. (Voetbal International)

Chelsea: Thomas Tuchel, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője arra szólította fel a szurkolókat, hogy több tiszteletet tanúsítsanak a játékosok iránt. A német tréner azután üzent a drukkereknek, hogy futballistáját, Antonio Rüdigert különböző tárgyakkal dobálták meg a legutóbbi mérkőzésükön. A 28 éves német válogatott védőt a Tottenham Hotspur ellen vasárnap, otthon lejátszott és 2-0-ra megnyert találkozón érte az inzultus vendégszurkolók részéről. Az eset egy nappal az után történt, hogy az Everton-Aston Villa összecsapáson Lucas Digne-t – aki másfél hete szerződött az Evertontól az Aston Villához -, valamint Matty Casht megdobálták. Ebben az ügyben a helyi rendőrség egy 19 éves hazai szurkolóval szemben járt el. “Mindenkinek tiszteletet kell tanúsítania és be kell tartania bizonyos szabályokat, efelől nincs kétség” – hangsúlyozta a Chelsea vezetőedzője, majd hozzátette: “Ha ez egy új tendencia, akkor közösen kell fellépnünk ellene, hogy mihamarabb gátat vessünk neki és megvédjük azt fantasztikus környezetet és egyedülálló hangulatot, amely Angliában eddig jellemző volt” – tette hozzá. A Sky Sports arról számolt be, hogy a londoni mérkőzéssel összefüggésben két személyt tartóztattak le, de a nyomozás tovább folytatódik, hogy felderítsék érintett-e még valaki a dobálózásban. (MTI)

Manchester United: Mauricio Pochettino mellett már állítólag Luis Enrique is jelölt a kispadra. A jelenleg a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedő tréner korábban az AS Romát, a Celta Vigót és az FC Barcelonát is irányította. Mint ismert, a Vörös Ördögök a nyáron új állandó főnököt keresnek, Ralf Rangnick pedig tanácsadói szerepkörre készül, amint ideiglenes edzői munkája véget ér. (The Athletic)

A Nice szerződtetheti a kevés játéklehetőséghez jutó angol válogatott támadó, Jesse Lingard-t. A francia csapat egy évvel ezelőtt is megpróbálta elcsábítani a csatárt, akkor nem sikerült, és most sem lesz egyszerű, mert a Nice nem biztos, hogy meg tudja fizetni Lingard jelenlegi bérét. (Foot Mercato)

Tottenham: Megkezdték a tárgyalásokat az Angers francia utánpótlás-válogatott támadójának, Mohamed-Ali Chónak a leigazolásáról. Az angol állampolgársággal is rendelkező játékos átigazolási díja 16.7 millió font lehet. (Football Insider)

Arsenal: Megszereznék a Real Sociedad svéd támadóját, Alexander Isakot, akinek ugyan 76 millió fontos kivásárlási ár szerepel a szerződésében, de az Ágyúsok abban bíznak, hogy ez az összeg csökkenthető. Isak egyébként a Dusan Vlahovic helyetti opció, ugyanis állítólag a Fiorentina szerb támadója maradna Olaszországban és a Juventust választaná inkább. (The Athletic)

Watford: A kiesés elkerüléséért küzdő Watford labdarúgóklubja menesztette Claudio Ranierit a vezetőedzői posztról. Az angol élvonalbeli bajnokságban utolsó előtti, 19. helyen álló együttes múlt pénteken 3-0-ra kapott ki otthon a Norwich Citytől, így az október elején kinevezett 70 éves olasz szakember 13 Premier League-mérkőzésen mindössze hét pontot tudott szerezni a csapattal. Azt egyelőre nem jelentették be, ki lesz Ranieri utódja, de a Watfordnak 2019 szeptembere óta hatodik alkalommal lesz új vezetőedzője, a 2012-es tulajdonosváltás óta pedig már a 15. szakember ül majd le a kispadra. A 2015/16-os idényben a Leicester Cityvel meglepetésre bajnoki címet nyert Ranierinek eredetileg két évre szólt a szerződése a klubnál. A Watford a legutóbbi nyolc bajnokijából hetet elveszített, jövő szombaton pedig a sereghajtó Burnley vendége lesz a kiesés elkerüléséért vívott harc szempontjából fontos összecsapáson. (MTI)

Brentford: Új, a 2024-25-ös idény végéig szóló szerződést írt alá Thomas Frank, az angol labdarúgó-bajnokságban újonc Brentford trénere. A klub hétfői közleménye emlékeztetett rá, hogy a 48 éves dán szakember 2016 decemberében segédedzőként került a csapathoz és 2018 októberében lett az együttes vezetőedzője. Irányításával a gárda két egymást követő szezonban a harmadik helyen végzett a másodosztályban, tavaly nyáron pedig kiharcolta a feljutást, 1947 után első alkalommal került a legjobbak közé. Frank ténykedése alatt a feljutás mellet a Brentford elődöntős volt a Ligakupában, 2019-ben pedig a 16 közé jutott az FA Kupában. A Brentford jelenleg a 14. a Premier League-ben, legutóbbi négy meccsén vereséget szenvedett. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Benzema elátkozott vasárnapja: Kihagyott egy 11-est, megsérült, kirabolták a házát

A Liverpool nyáron elvinné a francia válogatott Eduardo Camavingát, aki fél évvel ezelőtt 31 millió euróért érkezett a Királyi Gárdához a Rennes-től, ám egyelőre csak 5 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja a bajnokságban. (El Nacional)

Sevilla: A Manchester United francia támadója, Anthony Martial állítólag belemegy a fizetéscsökkentésbe, és nagy valószínűség szerint kölcsönben érkezik a Sevillához. (Goal)

Barcelona: A Real Madrid és az Arsenal mellett már a katalánok is leigazolnák a Leicester belga válogatott középpályását, Youri Tielemans-t. Az angolok nyáron 40 millió eurót szeretnének látni Tielemans eladásából. (Fichajes)

Kapuscserét terveznek a Paris Saint-Germainnel: a katalánok Marc-Andre ter Stegent adnák Gianluigi Donnarummáért. (Fichajes)

OLASZORSZÁG

Juventus: Ebben a szezonban már nem játszhat Federico Chiesa, a Juventus labdarúgója, aki vasárnapi, innsbrucki térdműtéte után körülbelül hét hónap pihenőre kényszerül. Az Európa-bajnok szélső az AS Roma elleni, két héttel ezelőtti rangadó első félidejében szenvedett elülső keresztszalag-sérülést. Chiesa kiesése komoly érvágás nemcsak klubjának, hanem az olasz válogatottnak is, amely március 24-én Észak-Macedóniával vív világbajnoki pótselejtezőt, és amennyiben nyer, a Portugália-Törökország mérkőzés győztesével csap össze idegenben a vb-részvételért. Amennyiben sikerrel jár, és kijut a katari tornára, Chiesának még lesz ideje beverekednie magát az utazó keretbe, a vb ugyanis rendhagyó módon csak november végén rajtol. (MTI)

Fiorentina: Ugyan az Arsenal már tett egy 70 millió eurós ajánlatot, de olasz sajtóhírek szerint a szerb gólgyáros, Dusan Vlahovic maradna Olaszországban és a Juventusnál folytatná pályafutását, amivel gyerekkori álma válna valóra. (La Gazzetta dello Sport)

Inter: Simone Inzaghi vezetőedző mindenképp szeretné még januárban megszerezni az Eintracht Frankfurttól Filip Kosticot. Inzaghi alternatívát szeretne Ivan Perisic posztjára, akinek a szerződése a nyáron lejár, és úgy véli, Kostic ideális jelölt erre a szerepre. (Calciomercato)

Atalanta: Szerződtették a Sassuolótól a 7-szeres elefántcsontparti támadót, Jérémie Bogát, aki a szezon hátralévő részében kölcsönben fogja erősíteni Gian Piero Gasperini csapatát, nyártól pedig végleg az Atalantáé lesz.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Nagyon úgy tűnik, hogy 2025 nyaráig szóló szerződéshosszabbítást fog aláírni a német válogatott kapus, Manuel Neuer. A 35 éves kapus boldog a bajoroknál és azt tervezi, hogy ott is fejezi be a pályafutását. (Bild)

Dortmund: Megkezdték a tárgyalásokat a Red Bull Salzburg német támadójával, a többi európai topcsapat által is kiszemelt Karim Adeyemivel. Az osztrák csapat nagyjából 40 millió euró körüli összeget akar elkérni a 20 éves játékosért. (Sky Sport)

Izomproblémák miatt nem edzhet Erling Haaland, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund norvég csatára. A 21 éves futballistát szombaton, a Hoffenheim otthonában 3-2-re megnyert bajnoki meccs 63. percében le kellett cserélni. A klub bejelentése szerint Haalandot vasárnap és hétfőn is megvizsgálták, de a következő napokban további kezelésekre és orvosi vizsgálatokra van szüksége. A pontos diagnózis felállítása előtt nem lehet megmondani, mennyi ideig nem számíthat csatárára a Borussia, amelyben 23 mérkőzésen húsz gólt szerzett a mostani idényben. Haalandnak a szezon első felében sérülés miatt tíz mérkőzést kellett kihagynia, ebből négyet elveszített a Dortmund. A Bundesliga második helyezettje legközelebb február 6-án lép pályára, amikor a Bayer Leverkusent fogadja. A játékost sok európai élklub szeretné soraiban tudni, és idén nyáron távozhat, amennyiben kifizetik a 2024-ig szóló szerződésében lévő 75 millió eurós záradékot. (MTI)

“Nagyon komoly szerződést kínáltak” – a magyar kapus újra aláírt a Premier League élcsapatához