A Magyar Edzők Társasága (MET) immár visszatérően megünnepli az Edzők Napját, amely szeptember 25-én van. A MET erre az alkalomra 2021-ben is a „Magyar Edző” című szakfolyóirata mellékleteként különszámot jelentetett meg. Ebben a kiadványban a magyar sport kiválóságai mondják el edzőikről tapasztalataikat és ami a legfontosabb: rendre köszönetet is mondanak egykori mestereiknek.
A jochapress.hu folyamatosan leközli ezeket az érdekes és tanulságos beszélgetéseket. Ez alkalommal a wimbledoni győztes teniszezőről, Taróczy Balázsról olvashatnak, aki a róla szóló írást a i90. születésnapját ünnepelt Jákfalvi Béla mesteredzőnek ajánlotta.
Taróczy Balázs (fotó: MTI / Kollányi Péter)
Minden edzőmre emlékszem, aki valaha foglalkozott velem.
A Feneketlen-tónál, a Budapesti Lawn Tenisz és Korcsolya Egylet keretein belül kezdtem sportolni. Azon a környéken minden gyerek teniszezett, mert volt egy hihetetlen lelkes, – akkori elnevezéssel – társadalmi munkás, Szőke Pál, aki a későbbiekben tenisz történelemmel is foglalkozott, több könyve is megjelent a témában. Mai napig sem tudom, hogy csinálta, de szinte minden gyereket bevont a tenisz életbe. Abban az időben nem került pénzbe a szülőknek a gyerekek sportoltatása, a sportágak versenyeztek a fiatalokért.
A BLKE, mint a nevében is benne van, tenisz és korcsolyázási lehetőséget biztosított a tagjainak. Az edzők nyáron teniszt, télen korcsolyát oktattak, így nálunk mindenki két sportágat űzött az egyesületben, sőt hármat, mert rendszeresen hokiztunk is. Szőke Pali bácsi tehát toborozta a környék gyerekeit és volt egy edzőnk, akit Bíró Jánosnak hívtak, aki nem volt nagy versenyző, de nagyon jól és kedvesen foglalkozott a velünk és szerintem ez rettenetesen fontos, mert mindenkivel megszerettette a játékot. Machán Robi (magyar bajnok, a Davis-kupa-csapat tagja, edzőként Fed-kupa-csapat kapitány, a női válogatott szakvezetője) is ott lakott két sarokkal arrébb, ő is János bácsitól tanult teniszezni, mint ahogy sokan mások is. Mindannyiunkra az volt jellemző, hogy nagyon szép stílusban teniszeztünk, hiszen remek tanítómesterünk volt.
Janó bácsi talán két-három évig foglalkozott velem, ezt követően pedig nagyon sok edzőm volt. 14 évesen átmentem a Vasasra és ekkor bekerültem a válogatott keretbe. Az én későbbi pályafutásom szempontjából ez volt a legfontosabb időszak. A klubban Komáromi Ferenc volt az edzőm, heti háromszor pedig a válogatottnál Zentai Ferenc foglalkozott velem. Ekkor váltam igazán teniszezővé.
Tizenhét éves voltam, amikor már Jákfalvi Béla meghívott a felnőtt válogatottba, bekerültem a Davis-kupa csapatba. Ez volt az utolsó időszak, amikor edzők még rendszeresen, komolyan foglalkoztak velem, mert néhány év elteltével elkezdtem profi versenyeket játszani, utaztam a világban és egyedül voltam mindig, amit utólag nagyon sajnálok, de abban az időben ez másképp nem volt megvalósítható. Így edzővel csak a Davis-kupákon találkoztam. Az egész mezőnyben így volt egyébként, mindössze két játékos volt az én korosztályomban, aki edzővel utazott. Björn Borg és Guillermo Vilas.
Mi, többiek úgy próbáltuk fejleszteni a játékunkat, hogy egymással edzettünk és igyekeztünk mindent ellesni a másiktól. Ma már ez az egész teljesen hihetetlen. Hetente egy verseny volt, a mezőny együtt utazott mindenhová és így voltunk egymás edzőpartnerei és edzői egyben. Azokban a rövid időszakokban, amikor itthon voltam, rögtön mentem Jákfalvi Bélához és ilyenkor csiszoltuk tovább a technikámat.
Rajta kívül már csak egy magyar származású úr az, akit kiemelhetek, mint aki sokat tett hozzá a sikereimhez. Ő Stolpa József, aki Marseille-ben volt teniszedző. Aki otthon van a tenisz történelmében, annak ismerős Asbóth József és Ádám András neve, akik a háború előtt együtt játszottak a Davis-kupában. Nos, ennek az Ádám Andrásnak az eredeti neve Stolpa András volt és Stolpa József az ő testvére, aki a háború alatt elmenekült Magyarországról. Én a franciaországi versenyeimen találkoztam vele és összebarátkoztunk.
Több alkalommal is voltam nála egy-egy hétre edzeni, persze csak titokban.
Itthon mindenki úgy tudta, hogy versenyem van a franciáknál, ehelyett Jóska bácsi segítette a fejlődésemet, de emellett más dolgokat is köszönhetek neki. Nagyon jól ismerte a nemzetközi mezőnyt, az erőviszonyokat, az ellenfeleimet. Neki köszönhettem, hogy 17 évesen teniszruhákat kaptam a Lacoste cégtől. Ez ma már természetes, de akkor egy kelet-európai srácnak nem volt erre lehetősége. Volt egy játékos, – nem felejtem el- aki klott gatyában, atlétatrikóban lépett pályára a Roland Garroson, egy KÖZÉRT felirattal. El lehet képzelni, hogy az én önbecsülésemnek mennyit számított, hogy minőségi sportruhában játszhattam. Jóska bácsi bemutatott jó néhány olyan embernek a teniszéletben, akik motiváltak, segítettek, felfigyeltek rám, ezzel több, jobb lehetőséget kaptam a nemzetközi versenyeken. Sajnos hamarosan meghalt és megint egyedül voltam.
Ezt csak a válogatottnál eltöltött rövid időszakok tarkították, amelyeket Jákfalvi tanár úr kezei alatt töltöttem. Sajnos fiatalon meg voltam győződve arról, hogy nincs is szükségem senkire. Ma már tudom, ha jobban hittem volna az edzőimben, akkor biztosan jobb eredményeket értem volna el.
(Magyar Edzők Társasága / Fazekas Erzsébet)
Post Views: 45
