Ma is felfoghatatlan: 18 éve hunyt el Fehér Miklós – videó

A magyar idegenlégióst a Benfica akkori vezetőedzője, a spanyol José Antonio Camacho a 60. percben cserélte be. Fehér Miklós a hosszabbításban kapott egy sárga lapot, majd mosolyogva tett két lépést, aztán lehajolt, megfogta két térdét, s összerogyott. Csapattársai azonnal odarohantak hozzá, s egyikük tartotta a fejét, nehogy Fehér lenyelje a nyelvét. A csapatorvosok újraélesztéssel próbálkoztak. Eközben a két együttes játékosai és a szurkolók is döbbenten, könnyeikkel küszködve figyelték az eseményeket. Többen térdre rogytak, s imádkozni kezdtek. Camacho futballistáival együtt zokogott.

Fehérnek már a pályán megállt a szíve, ekkor még az orvosok sikeresen újraélesztették. A mentőautóban később megint sikerült nekik, de a harmadik szívleállás, már a kórházban végzetesnek bizonyult. Mindössze 25. életévében hunyt el a kitűnő magyar csatár.

Fehér Miklós 1979. július 20-án született Tatabányán.  Első NB I-es mérkőzését az 1995/1996-os szezonban, a Győr Debrecen elleni mérkőzésén játszotta, összesen 62 élvonalbeli találkozón 22 találatig jutott. Később az A-válogatottban is bemutatkozott, itt 27 mérkőzésen 7 gólt szerzett a középcsatár, köztük a Litvánia elleni mesterhármassal.

FEHÉR MIKLÓS

1979. július 20. – 2004. január 25.

Csapatai: Rába ETO, FC Porto, SC Salgueiros, SC Braga, Benfica.

Sikerei: portugál bajnoki cím, kétszeres Portugál Szuperkupa-győztes, 1997 legjobb ifjúsági játékosa, 2001-ben legjobb utánpótlás-játékos, Puskás Ferenc-díj, mesterhármas a válogatottban (Litvánia-Magyarország 1-6, 2000. 10. 11.), a Bragával 4. helyezés és házi gólkirályi cím, a Salgueirosszal 5. helyezés és házi gólkirályi cím