Itt a Fradi újabb nagy fogása: A görögöktől is érkezett válogatott játékos – hivatalos

A csakfoci.hu már szombaton jelezte, hogy eldőlt, Anderson Esiti a Ferencvárosban folytatja pályafutását, kedd reggel pedig

hivatalosan is bejelentette az NB I-es klub, hogy megszerezte a PAOK-tól a középpályást.

Korábban azt is megírtuk, hogy információink szerint a Fradinak sikerült lealkudnia Esiti fizetési igényét, a bére egy részét továbbra is a PAOK fogja állni.

Esiti a mostani idényben 11 meccsen lépett pályára a görög élvonalban, de csak négyszer volt a kezdőcsapat tagja, korábban megfordult a török Göztepe, a belga Gent, valamint a portugál Estoril és Leixões együtteseiben is.

Mint ismert, a Fradi nagyon belehúzott az átigazolási szezon utolsó napján: az NB II-ből érkező balhátvédet és a Brazíliából szerződtetett támadót is hétfőn jelentette be.

A Dinamo Kijevtől érkezhet középpályás a Honvédhoz, az MTK eladta játékosát a Paksnak – hazai átigazolási hírek