Topligák: A Tottenham hat év után ismét legyőzte a ManCity-t, kétgólos hátrányból állt fel az AS Roma – eredmények, videók

Premier League, 26. forduló

Manchester City-Tottenham 2-3 (Gündogan 33., Mahrez 92. – büntetőből, ill. Kulusevski 4., Kane 59., 95.)

A Spurs már a 4. percben vezetett a Juventustól kölcsönvett Dejan Kulusevski góljával, félórával később azonban Ilkay Gündogan révén egyenlített a hazai együttes. A fordulás után hamarosan újra a Tottenham került előnybe Harry Kane találatával, majd a csatár újfent eredményes volt, de a gólját videobírózás után érvénytelenítették.

Az észak-londoni csapat szurkolói már-már elkönyvelték a sikert, amikor a játékvezető kezezés miatt büntetőt ítélt a Manchester Citynek, a tizenegyest pedig Riyad Mahrez értékesítette. Még itt sem volt azonban vége a fordulatoknak, három perccel később ugyanis Kane duplázott, második góljával pedig eldöntötte az összecsapást.

A Tottenham Hotspur 2016 februárja óta először győzte le a Manchester Cityt az Etihad Stadionban.

Mivel a Liverpool korábban 3–1-re nyert a Norwich City ellen, hátránya 6 pontra csökkent az éllovas City mögött. A Spurs hetedik a tabellán.


Serie A, 26. forduló

AS Roma-Hellas Verona 2-2 (Volpato 65., Bove 84., ill. Barak 5., Tameze 20.) – kiállítva: Mourinho 91. (AS Roma)

A vendégek már a 20. percben 2-0-ra vezettek, de aztán a fővárosiak a második játékrészben – a 65. és a 84. percben szerzett gólokkal – egyenlíteni tudtak. Az AS Roma öt mérkőzés óta veretlen a Serie A-ban.

Sampdoria-Empoli 2-0 (Quagliarella 14., 29.)

A Sampdoria otthon 2-0-ra legyőzte az Empolit, a hazaiak mindkét gólját Fabio Quagliarella szerezte, a támadó a 14., majd a 29. percben talált be a vendégcsapat kapujába. Az Empoli ezzel kilenc forduló óta nyeretlen a bajnokságban, ebben az időszakban öt döntetlen mellett a negyedik vereségét szenvedte el. (MTI)

Topligák: Suárez 40 méteres bombája is kellett az Atlético sikeréhez, a Liverpool három perc alatt fordított és nyert – eredmények, videók