A Real Madridból kaphat posztriválist Orbán, Mourinho volt csapatából igazolna – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: A Chelsea és a Paris Saint-Germain is vinné az algériai válogatott támadót, Riyad Mahrezt, akinek 2023 nyarán jár le a szerződése. (Foot Mercato)

Liverpool: Jürgen Klopp szívesen csábítaná az Anfieldre a Borussia Dortmundtól Jude Bellinghamet. A német klub azonban nem fogja könnyen elengedni az angol sztárját, állítólag 100 millió fontnál kevesebb összegről szó sem lehet. (Daily Mail)

Leicester: Jamie Vardyra térdsérülés miatt hetekig nem számíthat a Leicester City, amely az angol labdarúgó-bajnokságon kívül még a Konferencia-ligában is érdekelt. Brendan Rodgers vezetőedző szerdán elmondta, a 35 éves csatár szombaton, a Leeds United ellen 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen sérült meg, ezért kellett lecserélni a 61. percben. A tréner szerint előreláthatólag három-négy hét szükséges Vardy felépüléséhez. A támadójátékos január eleje és február vége között kilenc tétmérkőzést hagyott ki sérülés miatt. A mostani idényben a Premier League-ben tíz, a Ligakupában két gólt szerzett. Csapata csütörtökön a francia Stade Rennes-t fogadja a Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, a bajnokságban pedig vasárnap az Arsenal vendége lesz. (MTI)

Wolves: 2027 nyaráig hosszabbított szerződést a 3-szoros portugál válogatott szélső, Pedro Neto, aki egy térdsérülés miatt hosszabb kihagyást követően február végén tért vissza a pályára.

Leeds: A 19-szeres angol válogatott Kalvin Phillips új ügynököt keres, és állítólag az egyik jelölt azt mondta neki, hogy “elviszünk Liverpoolba, vagy ahová csak akarod”. Az angol középpályást állítólag már több magas rangú képviselő is megkereste, de a jövője egyelőre kérdéses. Ami biztos, hogy a szerződése 2024 nyaráig a Leeds-hez köti. (Football Insider)

Newcastle: A Szarkák célpontja a Chelsea német védője, Antonio Rüdiger, akinek a szerződése a nyáron lejár. A hátvédet azonban már a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel is szóba hozták, így nem lesz könnyű megszereznie őt a Newcastle-nek. (The Telegraph)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Még nem döntöttek arról, hogy meghosszabbítják-e egy évvel Dani Alves szerződését, amit januárban a mostani idény végéig kötött. A brazil jobbhátvéd azóta hét alkalommal lépett pályára a Barca színeiben és Xavi elmondta, hogy szeretné megtartani őt, de ha sikerül megszerezni erre a posztra Cesar Azpilicuetát és Noussair Mazraouit, akkor a klub elengedheti őt. (AS)

Real Madrid/Atlético Madrid: Mindkét fővárosi együttes kiszemelte a Sahtar Donyeck brazil szélsőjét, Vinicius Tobiast. Mint ismert, az Ukrajnában játszó külföldi játékosok az Oroszországgal fennálló háború miatt ingyen távozhatnak a kluboktól. (AS)

Sevilla: 80 millió euróra emelték a Newcastle által kiszemelt brazil védő, Diego Carlos kivásárlási árát.  (Goal)

További hír, hogy állítólag meghosszabbították a 9-szeres argentin válogatott szélső, Lucas Ocampos szerződését 2025-ig. Az új megállapodásba egy 70 millió eurós kivásárlási ár is szerepel. (Goal)

OLASZORSZÁG

Juventus: Paulo Dybala csütörtökön tárgyal a vezetőkkel a jövőjéről. A Juve klasszisának a szezon végén lejár a szerződése és egyelőre nem tudtak megegyezni a folytatásról. Dybalát szívesen vinné az Inter és több angol csapat is. (Tuttosport)

AS Roma: José Mourinho igyekszik meggyőzni a Manchester United portugál válogatott játékosát, Diogo Dalotot, hogy igazoljon az AS Romához. A 4-szeres válogatott hátvéd épp a portugál tréner kérésére igazolt még 2018-ban a Vörös Ördögökhöz. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Nyáron leigazolhatják a 10-szeres holland válogatott középpályást, Ryan Gravenberchet az Ajaxtól. Az amszterdamiak legalább 30 millió eurót fognak kérni az egyik legnagyobb tehetségükért. (Fabrizio Romano)

Leipzig: A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató lipcseiek megszereznék a Real Madrid B-csapatában játszó 19 éves tehetséget, Rafa Marint. A középhátvéd egyelőre még nem mutatkozott be a Királyi Gárda első csapatában, de három alkalommal már nevezte őt a kispadra Carlo Ancelotti vezetőedző. (Marca)

Válogatott: A német labdarúgó-válogatott korábbi kapusedzője, Andreas Köpke szerint a volt szövetségi kapitány, Joachim Löw a jövőben visszatér még a profi futballba. A 62 esztendős Löwnek “először távolságra volt szüksége”, miután a tavalyi Európa-bajnokság után távozott a posztjáról – mondta Köpke, aki 17 évig dolgozott együtt a trénerrel a német szövetségnél. Hozzátette: azóta is állandó kapcsolatban vannak. “Jogi most semmittevésre vágyik. Talán az új szezonban. Nem gondolom, hogy teljesen visszavonulna és már nem akarna semmit dolgozni a jövőben. Ezt nem tudom elképzelni” – fogalmazott Köpke. Löw korábbi nyilatkozataiban nem zárta ki, hogy egyszer majd egy klubnál vállaljon munkát. Köpke szerint az is elképzelhető, hogy újra együtt dolgozzanak. “Alapvetően nem zárom ki, hogy együtt vágjunk bele valamibe” – mondta. Joachim Löw és Andreas Köpke együttműködésének csúcspontja egyértelműen a 2014-es, brazíliai világbajnoki diadal volt. Löw 2006-ban vette át a német válogatott irányítását, azt megelőzően két évig Jürgen Klinsmann segítője volt. (MTI)