Gyász: Legendás Fradi-játékos és edző hunyt el

Friedmanszky Zoltán 1957 és 1968 között játszott a Ferencvárosban, melynek színeiben 162 alkalommal lépett pályára és 83 gólt szerzett. Rögtön az első szezonjában (társ)gólkirály lett, az 1957/1958-as idény végére 16 találatig jutott.

Kétszer, 1963-ban és 1964-ben volt magyar bajnok, 1956-ban pedig MK-győztes, de tagja volt az 1963-as VVK-elődöntős és az 1965-ös VVK-győztes együttesnek is.

Noha az 1958-as vb-re utazó magyar válogatottban kerettag volt, sem akkor, sem később nem mutatkozott be a nemzeti csapatban – írja a fradi.hu.

Friedmanszky a sportpályafutása befejezése után kezdetben utánpótláscsapatokkal foglalkozott az FTC-nél, játékosa volt mások mellett Ebedli Zoltán is. Később öt évet töltött Kubában, ahol egy iskolában tartott tornaórákat. Hazatérését követően tanított Budaörsön, majd trénerként irányította a Szolnoki MTE-t, 1978-1980 között pedig a Ferencváros felnőttcsapatának vezetőedzője volt.

Az 1978/1979-es bajnokságban elért második helyet 1979/1980-ban egy hatodik hely követte.

Ezt követően Friedmanszky Zoltán továbbállt: egy évet töltött el a KSI-nél, majd Kuvaitban vállalt munkát. Újabb hét év után, 1988-ban tért vissza Magyarországra, később ismét utánpótlásedző volt a Fradinál.

Nyugodjék békében.