Gallas: „Nem értem, két ZTE-játékos miért nem kapott válogatott meghívót” – a klub egyéni edzője szerint jó irányba haladnak

A vb-ezüstérmes William Gallas korábban a Chelsea-ben, az Arsenalban és a Tottenham Hotspurnél is játszott, most Zalaegerszegen dolgozik egyéni edzőként. Az egykori francia középhátvéddel a ZTE hivatalos honlapja készített interjút, ahol elmondta, hogy érzi magát Zalaegerszegen a nyári kinevezése óta.

– Az a benyomásom, hogy a klub sokat fejlődött, mondom ezt úgy, hogy még csak hat hónapja vagyok itt. Az első csapat jó eredményeket ér el és folyamatosan kapcsolatban vagyok a vezetőséggel, ezért tudom, hogy szeretnék az egyesületet még jóbbá tenni. Idő kell ehhez és sok munkát kell befektetni a pályán kívül, de nagyon jó irányba halad a klub – fogalmazott Gallas.

– Élvezem az itt eltöltött munkát, mert fiatalokkal dolgozhatok és megoszthatom velük a tudásom. A közös munka során el tudom magyarázni nekik, hogyan védekezzenek, bátorítom őket a technikájuk javítására. Megbeszéljük, hogy miként játszottak a hétvégi mérkőzésen, videóelemzés segítségével, ami nagyon fontos.

Az egykori bekk beszélt a ZTE jelenlegi keretéről is és elmondta, hogy szerinte a kék-fehérek két játékosa is kaphatott volna meghívót Marco Rossitól a magyar válogatott elmúlt két felkészülési mérkőzésére.

– Az első csapat nagyon kompakt, a védők sokat fejlődtek, de ugyanakkor a középpályán van egy nagyon fontos játékos, Bojan Sankovic. Ő nagyon fontos játékosa a csapatnak, mert ott maradt a védők előtt. Egy csapatnak szüksége van egy ilyen játékosra, mert ő “védelmezi” a hátvédeket. Körülötte pedig olyan középpályások vannak, akik tudnak játszani és nem félnek előre menni. Általánosságban azt mondanám, hogy a teljes csapat jó benyomást tett rám a szezonban, mert az előző szezon nehézségeihez képest sokat fejlődtek.

De van két játékos, akit kiemelnék és nem értem, miért nem kaptak válogatott meghívót, mert tudom, hogy most voltak barátságos meccsek és ilyenkor lehetőséget kaphatnak játékosok arra, hogy eddzenek a válogatottal. Az egyik játékos Demjén Patrik, akit behívhattak volna. Annak ismeretében, hogy a három jelenlegi kapus hasonló korú (30-31 évesek), itt egy kapus, aki a Zetében játszik és még csak 24 éves. Ezért azt gondolom, hogy időszerű lett volna behívni őt és lehetőséget adni neki. A másik játékos Tajti Mátyás, a csapatunk középpályása, akinek szintén jó szezonja van. Nem beszélnek róla sokat, de amikor látom, azt látom, hogy visszafogott játékos, aki tudja, mit kell csinálni és mindig jó időben játssza meg a labdát. Neki is meghívót kellett volna kapnia a nemzeti csapatba – zárta Gallas.

Az északírek elleni meccs hőse: “Nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, ezért vagyunk csapat”