Romagnoli maximális titoktartást kért Raiolától

Alessio Romagnoli a távozás küszöbén áll, ennek ellenére teljes mértékben a Milanra koncentrál és ennek megfelelően utasította az ügynökét, Mino Raiolát is.

Az olasz középhátvéd 2015 óta alapembernek számított a Milan védelmének tengelyében, azonban tavaly Fikayo Tomori, míg idén Pierre Kalulu miatt kiszorult a kezdőcsapatból. Romagnolinak június 30-án lejár a szerződése a klubbal és jelen pillanatban egyáltalán nincsenek a hosszabbításra utaló jelek.

A SempreMilan információi szerint Romagnoli megkérte Mino Raiolát, hogy a lehető legnagyobb titoktartás mellett intézze a jövőjével kapcsolatos ügyeket, legyen szó akár a más klubokkal való tárgyalásokról.

Ennek oka, hogy Romagnoli a csapatra akar koncentrálni a szezon hátralévő részében és adott esetben szeretne méltóan búcsúzni a Rossoneritől, amelynek 2018 nyara óta a csapatkapitánya is. Olasz sajtóhírek szerint eddig a Lazio az egyetlen másik klub, amely szerződést kínált a 27 éves olasz védőnek.

Az elmúlt hetekben már kiderült, hogy Franck Kessié lesz a nyári átigazolási időszak első távozója, aki nemrég sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon és aláírta a szerződését az FC Barcelonánál. Ennek hatására hatalmas füttykoncert övezi Kessié nevét minden egyes hazai mérkőzés előtt a játékosok neveinek felsorolásakor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.