NB II: Újabb edzőváltás, ismét kiesés elől menekülő csapat trénere távozik – hivatalos

Kemenes Szabolcs (III. kerület) egy héttel ezelőtti távozását követően újabb edzőváltás történt az NB II-ben. A Békéscsabát irányító Schindler Szabolcs az utolsó helyezett Szolnoktól elszenvedett hazai vereség után jelentette be, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a lila-fehéreknél.

– Keveset tettünk a győzelemért, nagyon gyenge napot fogott ki a keret nagy része, és az ellenfél sajnos fölénk kerekedett.

Mindig le kell vonni a tanulságokat, bele kell nézni a tükörbe! Az első lépést megteszem, ez volt az utolsó mérkőzésem Békéscsabán.

Megpróbáltam mindent kihozni a csapatból, jelenleg ilyen passzban vagyunk, belekerült a csapat egy ilyen negatív spirálba, nehéz helyzetben vagyunk. Mindenkinek sokkal többet kell beletenni, ennek a teljesítménynek nem volt előjele, a héten nagyon jól dolgozott a csapat, maximális volt a koncentráció, a hétvégén viszont ebből semmit nem láttunk. 

A Békéscsaba az elmúlt öt fordulóban háromszor kikapott – a mostani 2-1 előtt egyszer 6-0-ra, egyszer pedig 4-1-re -, egyszer nyert, egyszer ikszelt, és öt fordulóval a vége előtt 36 ponttal a 16. helyen áll, mindössze három pont választja el a már kiesőhelyen álló, 18. Budaörstől.

A Békéscsaba hivatalos honlapján a klub vezetősége annyit közölt, hogy “a kialakult helyzettel kapcsolatban kedden ad majd hivatalos tájékoztatást”.

Schindler bejelentése