A DAC-ba fiatalon berobbant magyar kapus: “Kénytelenek hallgatni rám, nincs más választásuk”

Április 2-án, a Szered elleni szlovák bajnokin debütált a DAC felnőtt csapatának kapujában a mindössze 20 éves Veszelinov Dániel, aki ezt követően a Slovan és a Zsolna elleni bajnokin is a kezdőcsapat tagja volt.

A játékos a dunaszerdahelyi klub Hazai pályán című műsorának volt a vendége, és többek között arról is beszélt, családja révén magyarul és szerbül is tökéletesen beszél.

– Ez kicsit érdekes, mert édesanyám vajdasági magyar, apukám pedig magyarországi szerb. Kiskorom óta anyukám magyarul beszélt hozzám, de ő is megtanulta a szerbet, apukám és a nagyszüleim pedig csak szerbül beszéltek velem – mondta.

Veszelinov kapusedzőjével, Martin Raskával való remek kapcsolatáról is nyilatkozott.

– A legeleje óta egy hullámhosszon vagyunk, nagyon sokat segít, azt is neki köszönhetem, hogy az U21-es válogatotthoz odakerültem.

Nekem is szembetűnő volt, mennyit fejlődtem technikailag.

Jó példaképek voltak előttem, Száraz Benji és Martin Jedlicka, akikre felnéztem, olyan akartam lenni, mint ők, olyan gyorsak, és olyan jól fogni a labdát, ahogy ők tették. Így pedig minden hónapban fejéődtem. Azt mondják, a futball türelemjáték, de nekem véges a türelmem, néha elveszítem azt, de ezt is tanulom. 

A 20 éves játékos az első meccséig tartó időszakról a következőket mondta.

– Hosszú volt a várakozás, de kellett nekem az idő, hogy felvegyem a ritmust. Nem is várakozásnak mondanám inkább, hanem munkának, hiszen minden nap keményen kellett dolgozni, hogy eljussak idáig. A kapusoknak mindig készen kell lenni, hiszen bármi történhet. Az élvonalban sokkal gyorsabb a játék, nagyon sokat kell irányítani a védelmet, nem férnek bele a hibák, biztatni kell a csapatot. Persze a védéseknek is örülök, remélem, még 1000-szer ennyi jó védésem lesz – mondta, majd arra is válaszolt, fiatal kora ellenére, hallgatnak-e rá rutinosabb társai.

Kénytelenek, mert én vagyok az utolsó ember, úgyhogy nincs más választásuk

– válaszolta mosolyogva.

A teljes beszélgetés az alábbi videóban nézhető meg.

https://www.youtube.com/watch?v=f6OS4lNy3Fo