Az NB II kiütéses rangadója után: “A világnak nincs vége, de az álmainknak igen”

Súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Kecskeméttől az NB II hétfői, a feljutási harc szempontjából is fontos rangadóján. A szegediek megbízott edzője, Andorka Péter szerint ezzel véget értek az NB I-gyel kapcsolatos álmaik.

– Nehéz egy ilyen vereség után bármit is mondani. Úgy gondolom, hogy az első találatig volt három ígéretes lehetőségünk, de a kapott gólt követően öt perc alatt lenulláztuk magunkat.

A világnak nincs vége, de az álmainknak igen

– idézte a trénert a klubhonlap.

A másik oldalon Szabó István, a KTE vezetőedzője a jó felkészülésben látta a siker titkát.

– Rendkívül jó csapat a Szeged, de a mai napon a mi akaratunk érvényesült. Nagyon tisztelem ellenfelünket, tisztában vagyok a problémáikkal is, de a saját csapatomról szeretnék beszélni. Minden csapatnak van gyenge pontja, így a Szegednek is, a titok az volt, hogy a héten rendkívül jól felkészültünk erre, és ezt ki is tudtuk használni. Az volt az érzésem, hogy ma nekünk minden sikerül, nekik viszont nem, a fordulópontokból is rendre jól jöttünk ki, gondolok itt a kihagyott büntetőre. Összességében ma jobban játszottunk, így megérdemelten nyertünk – mondta a mérkőzés után a kecskemetite.hu-nak.

Fradi: “Nincs érinthetetlen játékos” – ez a célja vb-szereplőivel a klubnak