,,Munkásgyőzelem volt"

,,Munkásgyőzelem volt

Reakciók a győzelmet követően. 

Két gól, 3 pont, második hely – a Bayern lassacskán elkapja a fonalat. A Stuttgart elleni 2-0-s győzelmet követően a harmadik Bundesliga-meccs után is veretlen a csapat. ,,Mindig elégedettek vagyunk, amikor győzünk”- foglalta össze Pep Guardiola a svábok elleni mérkőzést, akik még mindig az első győzelmükre várnak. ,,Munkásgyőzelem volt. Szükségünk van még egy kis időre. Javulunk, de a 3 pont a legfontosabb”-  mondta Xabi Alonso a mérkőzés lefújását követően.

fcb.deVélemények a meccs után:

Pep Guardiola: „Az egész meccsen domináltunk, sok labdaérintésünk volt, de problémáink voltak a beadásoknál és az utolsó passzoknál. Mindig elégedettek vagyunk, amikor győzünk.”

Xabi Alonso: ,,Nehéz volt. Természetesen uraltuk a mérkőzést, de az első gólig volt néhány kevésbé jó percünk. A második félidőben igyekeztünk. Tudtuk, hogy a Stuttgartnak sokáig egy gól is elég. A második gól után nyugodtabbak lettünk. Munkásgyőzelem volt. Szükségünk van még egy kis időre. Javulunk, de a 3 pont a legfontosabb.”

Franck Ribéry: ,,Számomra fontos volt, hogy ismét a csapattal lehettem. Boldog vagyok, hogy játszhattam ma egy keveset és még egy gólt is szereztem. Fontos volt a három pont a csapat számára.”

Armin Veh (A VfB Stuttgart edzője): ,,Jól álltunk, nem engedtünk sokat az ellenfélnek. Jól tolódtunk, és megpróbáltunk korán zavarni, ami elég jól ment. A második félidőben próbáltunk kontrákkal helyzetbe kerülni, ez annyira már nem sikerült. A Bayern ellen nem sok esélyt kapsz. A mérkőzés utolsó harmadában hiányzott a csapatból a meggyőződés, ezen dolgoznunk kell majd. A második gól természetesen döntött. Összességében megérdemelt volt a Bayern győzelme.”

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: