A FIFA csütörtökön kihirdette a 2022-es katari világbajnokságra kiválasztott játékvezetők névsorát.
A 36 játékvezető, 69 asszisztens és 24 videobíró (VMO) kiválasztása a hat konföderációval szoros együttműködésben történt a bírók FIFA-tornákon, valamint más nemzetközi és hazai versenyeken az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján.
A kiválasztottak között ott van a nagykárolyi születésű, magyar és román állampolgársággal is rendelkező Kovács István is.
“Mint mindig, most is a “minőség az első” kritériumot alkalmaztuk, a kiválasztott játékvezetők a legmagasabb szintet képviselik világszerte” – mondta Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke.
A kiválasztott bírók a nyár elején több szemináriumon vesznek részt, ahol valós meccsszituációkról készült videókat néznek meg és elemeznek, valamint játékosokkal közös gyakorlati edzéseket tartanak a számukra, amelyekről videófelvétel készül, hogy a résztvevők azonnali visszajelzést kapjanak.
A FIFA játékvezetői bizottsága a világbajnokságok történetében először három női játékvezetőt és három női asszisztenst is kijelölt.
“Nagyon örülünk, hogy a francia Stéphanie Frappart, a ruandai Salima Mukansanga és a japán Yoshimi Yamashita játékvezetőkkel, valamint a brazil Neuza Back, a mexikói Karen Díaz Medina és az amerikai Kathryn Nesbitt asszisztensekkel a FIFA-világbajnokságok történetében először tudtunk női játékvezetőket behívni” – mondta ennek kapcsán Collina.