Az 1956 utáni, kimondatlanul ellenzéki kosárlabda csapat, a MAFC egyik legfőbb erőssége, Kangyal Tibor szombaton lett 80 éves. Miután a jochapress megkapta a késés alóli baráti felmentést, így az írásos köszöntő néhány órás “csúszással” jelenik meg.
Kangyal Tibor (fotó:jochapress)
– Hét esztendeje Balatonszárszón élnek, hogy érzi ott magát?
– Már húsz éve elhagytuk Budapestet; előbb Piliscsabán laktunk, majd itt, feleségem nagyszüleinek felújított nyaralójában. A helyzet egyre jobb. Vonattal másfél órára van Budapest. Egyébként mind a négy gyermekünk a fővárosban, vagy közelében él.
– Mikor kerítette hatalmába a kosárlabdázás?
– A Stefánia úton laktunk, a Népstadion helyén volt hatalmas grundon töltöttem időm nagyobb részét. Előbb az atlétika felé próbáltak irányítani, de két edzés után onnan leléptem. Ezután követtem testvéreimet a Typográfia kosárlabda szakosztályába, ahonnan fél év múlva átmentünk a Mávagba. 1959-ben Papp Péter tragikus halálát követően én lettem a felnőtt csapat irányítója. Felvettek a Műegyetemre, de csak késéssel és kényszerből mentem át a MAFC-ba.
– Így onnan lett válogatott…
– 1961-ben kerültem a legjobbak közé, ahol Páder János volt a kapitány. Az 1964-es olimpia idején Zsíros Tibor lett az utóda, de hátulról továbbra is az „erős ember” dirigált. A tokiói részvétel egyébként évvesztést hozott az egyetemen, ugyanis a Lakóépület Tervezés Tanszék professzora minden igyekezetem ellenére nem írta alá a félévemet. Gabányi László két, Pólik Gyuri egy évet vesztett hozzám hasonlóan.
– Közben már javában tartott a Honvéd-MAFC rivalizálás…
– Hatalmas meccseket vívtunk a minden szinten támogatást élvező Honvéddal, az én időmben csak egyszer, 1970-ben lehettünk bajnokok. A Honvéd igazi profi csapat volt, mi egyetemre jártunk majd később dolgoztunk, így az utolsó öt percre gyakran „elfogytunk”. Ha pedig baj volt, gyakran lejtett a pálya…
– 1974-ig 99-szer játszhatott a nemzeti együttesben, közben kimaradt élete egyik nagy lehetősége.
– 1965-ben az Universiadén a harmadik helyért nyertünk a franciák ellen, akiknek edzője kijelentette: Prieszol Jóskát és engem szívesen elvinne a francia bajnokságba. Ilyesmiről persze akkoriban szó sem lehetett. Még nagyobb csalódás ért 1967-ben, amikor Tamperében, az Európa-bajnokságon egy amerikai stáb engem is jelölt a következő amerikai „draftolásra”, ami hatalmas lehetőség lett volna számomra. A szövetségnek megküldött levél azonban érdekes módon eltűnt.
– A draftolási lehetőség elúszott, maradt a magyar valóság.
– Visszavonulásom után előbb a Népstadion és Intézményei tervezőjeként dolgoztam, majd meghívtak az Ybl Miklós Főiskolára óraadónak. Ebből tizenöt éves kirándulás lett. 1990-ben szükségállapotban elvállaltam a MAFC kosarasok edzői teendőit, majd három évvel később idősebb bátyámmal számítástechnikai vonalra álltunk át. Utóbb egy magyar-olasz acélszerkezeti gyárban dolgozva a General Electricnek (GE) itthon öt gyárat építettünk. Közben egy rákot és egy infarktust is túléltem. Az utóbbi években feleségemmel – Rissdörfer Mariannal – tervezési munkákat végzünk. Feleségem az ismert Korényi Olgával és társnőivel számos úszó bajnoki sikerben volt részes. Most együtt kerékpározunk minden nap.
– Akik ismerik Önt, a szerencse fiának tartják.
– 1961-ben Párizsba tartott a csapat. Közbejött akadályok miatt egy nappal későbbre került az indulásunk. Amennyiben az eredeti tervek szerint repülünk, úgy mi is rajta lettünk volna azon a MALÉV-gépen, amely egy nappal korábban, Párizsban lezuhant…
(jochapress / Jocha Károly)
