Tovább erősödik az NB I dobogósa: Két éve már majdnem leigazolták a rutinos védőt

Tapasztalt lengyel labdarúgóval erősödött a bajnokság, a Magyar Kupa és az Európa Konferencia Liga küzdelmeire is készülő Puskás Akadémia. Az előző négy évben a Slask Wroclaw együttesében futballozó Wojciech Golla szerződése 2024-ig szól és a 14-es mezszámot kapta meg Felcsúton.

A 30 éves középső védő az elmúlt szezonban 31 találkozón lépett pályára a lengyel első osztályban és öt gólpasszt adott bajnokikon, az EKL selejtezőjében hat találkozón egyszer talált be és egy ízben szolgálta ki sikerrel a társakat – írja a pfla.hu.

Először két éve keresett meg a Puskás Akadémia, ám akkor nem köttetett meg az üzlet. Most egy héttel ezelőtt jutott tudomásomra a klub érdeklődése, úgyhogy minden nagyon gyorsan történt.

Korábban képeken már láttam a stadiont, de élőben lenyűgöző, alig várom, hogy itt játszhassam. Van már nemzetközi kupás tapasztalatom, hiszen tavaly a Slaskkal szerepeltünk a Konferencia Liga selejtezőjében. Mindig jó a nemzetközi színtéren szerepelni, ez az idén is megadatik – mindent meg fogunk tenni, hogy minél hosszabbra nyúljon európai szereplésünk. Ami bajnokságot illeti, tudom, hogy a csapat a harmadik helyen végzett az előző évadban, most igyekszünk ezt felülmúlni, és az első két hely valamelyikére befutni – olvasható az új Puskás-játékos első nyilatkozata a klubhonlapon.

Golla 2018 óta futballozott Wroclawban, előtte a Lech Poznan, a Pogon Szczecin, valamint a holland NEC Nijmegen játékosa is volt.

Újabb komoly erősítések a Vasasnál: 300 NB I-es meccse van a két új érkezőnek – hivatalos