NB I-es edzőmeccsek: A Vasas 120 perces meccsen, triplával győzött, a ZTE megszorongatta a lengyeleket – eredmények

Vasas-Komáromi FC

Az angyalföldi együttes a negyedik edzőmérkőzését játszotta szerda délelőtt, az Illovszky Rudolf stadion melletti hibrid füves pályán – az ellenfél a szlovák másodosztályú Komáromi FC volt.

A Vasas klubhonlapjának élő közvetítése szerint a kétszer hatvanperces találkozón a több nagy helyzet után végül a 30. percben szerezte meg a vezetést az NB I-es csapat, ekkor Sztojka küzdött meg a labdáért, a kaputól 14 méterre, megelőzte a kifutó Lakyt, és a kapu közepébe lőtt.

Az egyenlítés a második 60 perces etapban jött össze a vendégeknek, a 79. percben egy baloldali szöglet után középen Saláta emelkedett a legmagasabbra, és 8 méterről a léc alá fejelt. A 97. minutumban újra a Vasasnál volt az előny, miután Zimonyi a bal felső sarokba lőtt 17 méterről. Négy perccel később ismét Zimonyi volt eredményes tizenegyesből, amit Pátkai buktatása miatt ítélt meg a játékvezető. A végeredményt is a 24 éves csatár állította be: Pekár szöglete után a hosszú saroknál Zimonyi estében közelről a hálóba pofozta a labdát – mesterhármas.

Felkészülési mérkőzés, Fáy utcai edzőpálya

Vasas–Komáromi FC (szlovák II.) 4-1 (Sztojka 30., Zimonyi 97., 101. – 11-esből, 114., ill. Saláta 79.)

Vasas: Dombó – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Sztojka, Hinora, Berecz – Ihrig-Farkas, Bobál, Radó.
A 41. perctől: Jova – Hidi P., Baráth, Litauszki – Hidi M, Vida, Szilágyi Sz., Deutsch, – Cipf, Novothny, Géresi.
A 81. perctől: Uram – Szilágyi Z., Márkvárt, Kapornai, Pátkai, Faragó, Kovács Dominik, Puskás Zs., Pekár, Zimonyi, Szalai.


ZTE FC–Slask Wroclaw

Ricardo Moniz csapata is a negyedik edzőmérkőzésén lépett pályára, a ZTE ellenfele szerda délelőtt a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw volt Szlovéniában.

A vezetést a lengyel együttes szerezte meg Dennis Jastrzembski révén a 17. percben, majd még a szünet előtt sikerült fordítania a ZTE-nek. Előbb a 20 éves támadó, Szalay Szabolcs egyenlített a 32. percben, majd öt perccel később Tajti Mátyás volt eredményes tizenegyesből.

A hajrát azonban a Slask bírta jobban és hat perc alatt fordított Piotr Samiec-Talar és Quintana találataival.

Felkészülési mérkőzés, Zrece, Szlovénia

Zalaegerszegi TE FC–Slask Wroclaw 2-3 (Szalay 32., Tajti 37 – 11-esből, ill. Jastrzembski 17., Samiec-Talar 77., Quintana 82.)

NB I-es edzőmeccsek: Jön a szerdai nagyüzem hét élvonalbeli csapattal – az összes nyári találkozó egy helyen