Horvát csapattal csatázik a Vidi válogatott kiszemeltjéért – sajtóhír

A lengyel Sportowe Fakty számolt be arról, hogy Magyarországon folytathatja pályafutását Lirim Kastrati, a Legia Varsó koszovói válogatott szélsője. A lap úgy fogalmaz, hogy a játékos “eddig finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”, ezért klubja kölcsönadná és Kastrati a 2022/2023-as szezont az NB I-ben töltheti majd – a lengyelek azonban konkrét klubot nem neveznek meg a 23 éves középpályás leendő csapataként.

Hazájában viszont további konkrétumokkal is szolgálnak: a koha.net információi szerint akár órákon belül hivatalossá válhat a szélső távozása, miután Kastrati – aki csak névrokona az Újpest szélsővédőjének – több ajánlatot is kapott, és hamarosan eldől, hol folytatja pályafutását. A portál szerint nem kizárt az sem, hogy visszatérhet Horvátországba, ahonnan a Rijeka hívja a korábbi zágrábi jobbszélsőt, a kölcsönvétel mellé vasárlási opciót is felajánlva.

De konkrét vételi ajánlatról írnak a MOL Fehérvár esetében, amely hivatalosan is felvette már állítólag a kapcsolatot a Legiával.

Pedig néhány hete Kastrati még úgy tudta, hogy minden bizonnyal marad Varsóban:

Több ajánlatot is kaptam és ezek komoly megkeresések is voltak. De a klub nem akarta, hogy elmenjek. A Legiánál azt szeretnék, hogy a csapat tagja legyek és a legjobbamat nyújtsam ebben a szezonban. Szeretnek engem, és úgy döntöttem, hogy itt folytatom – mondta akkor a 24-szeres koszovói válogatott futballista, aki az elmúlt szezonban Lengyelországban 33 mérkőzésen két gólt szerzett és három asszisztot jegyzett, de ebben az idényben még csak egy mérkőzésen játszott csereként, 13 percet.

A lengyel klubnál – amely tavaly nyáron több mint 1 millió euróét szerződtette a Dinamo Zagrebtől – 2025-ig szóló szerződése van. A Legiánál töltött első évéről Kastrati elismerte, hogy ez volt pályafutása legrosszabb idénye.

Boris: “Igyekszünk ezt a tempót áthozni az NB I-be is” – a Köln edzője a cigit és a sört is engedélyezte a Vidi kiejtése után