DAC: Panaszt nyújtott be a klub a Slovan elleni rangadó játékvezetése miatt

Szerdán a Dunaszerdahely 1-1-s döntetlent ért el a Slovan Bratislava ellen a Fortuna Liga 8. fordulójában. Korábban beszámoltunk róla, hogy a vendégek felszólították a szlovák szövetséget a pozsonyi drukkerek magyarellenes viselkedése miatt.

A DAC hivatalos honlapján azonban nemcsak a hazai szurkolók viselkedésére, hanem a mérkőzés játékvezetésére is reagált. A sárga-kékek konkrét eseteket soroltak fel, amelyeknél – az ő álláspontjuk szerint – Peter Ziemba játékvezető (J) és a videobíró, Michal Ocenás (VAR) tévesen jártak el.

1. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 33:14 percében a J és a VAR komoly hibát vétett, amikor is a hazaiak 20-as számú játékosa, Jaba Kankava, brutális szabálytalanságot követett el a 28-as számú futballistánk, Cesar Blackman ellen, és ezért csak sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

2. A J hibája: a mérkőzés 35:44 percében a hazaiak 20-sa, Jaba Kankava ismét veszélyesen szabálytalankodik a 28-as számú labdarúgónk, Cesar Blackmannel szemben. E belépő után második sárga lappal ki kellett volna őt állítani.

3. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 56:11 percében a 45-ös számú játékosunk, Nikola Krstović tör kapura a labdával az ellenfél tizenhatosa felé, ahol a 14-es számú hazai futballista, Myenty Abena szabálytalanul visszahúzza a mezénél fogva. Ezt a szituációt a J és a VAR sem vette észre. Véleményünk szerint szabálytalanság történt a játékosunkkal szemben, amely után büntetőnek vagy piros lapnak és szabadrúgásnak kellett volna következnie.

4. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 69:59 percében jogtalan büntetőt ítéltek a hazaiak 17-es számú játékosa, Jurij Medveděv javára, aki eljátszotta, hogy szabálytalankodtak vele szemben a büntetőterületen belül. Ha a VAR kontaktust látott a 17-es számú futballistánk, Yhoan Andzouana (aki próbálja elkerülni a párharcot) és a hazai Medveděv között, azt szívesen megtekintenénk mi is.

A szituációk videón:

Slovan-DAC: „Magyar ku**ák” – közleményt adtak ki a dunaszerdahelyiek a szlovákok magyargyűlölő rigmusai miatt