Lévai Zoltán és három fia, akik az édesapjukat, egyben edzőjüket követve egyaránt a birkózásnak szentelték az életüket. Zoltán, helyesebben Zolika ezüst-, Tamás bronzérmet szerzett a vasárnap véget ért belgrádi világbajnokságon – egyaránt kötöttfogásban, 77, illetve 82 kg-ban –, s idővel a még csupán ifjúsági korú Levente is a nyomukba léphet. Egyedülálló családi történet a magyar sportéletben.
Lévai Zoltán, Tamás és Levente (fotó: Róth Tamás)
– A fiúknak volt más választásuk, mint a birkózás? – a kérdezte a Sportrádió riportere az édesapát a családról készített magazinműsorban annak is az elején.
– Akkor lett volna, ha nem tehetségesek birkózásban, de mivel tehetségesek voltak, így nem volt – felelte az édesapa mérlegelés nélkül.
Semmi mesterkéltség, avagy korunkat jellemző kommunikáció, hanem egyenes beszéd, őszinte szavak. A beszélgetést végig ez a légkör jellemezte. Mintha nem is 2022-t, hanem mondjuk 1972-t írnánk. Tegyük hozzá mindjárt, ötven éve nem is keltett volna különösebb feltűnést, hogy három fivér egyaránt birkózónak áll. A Tuskirály, a magyar olimpiatörténet századik aranyérmét kiharcoló Hegedüs Csaba győzelmének évében ez még érthető lett volna.
No, de 2022-ben? Amikor, nem megsértve a sportágban élőket, birkózónak lenni már nem sikk.
Aminek persze megvan az oka. Kőkemény, az egyik legkeményebb sportág. Ugyanúgy tökéletes, sőt csúcsra járatott erőnlét kell hozzá, mint mondjuk a kajak-kenuhoz, azonfelül továbbá hajlékonyság is, amiért a férfiembernek ugyanúgy meg kell szenvednie, mint a dagadó izmokért, ráadásul nem csupán az órával kell küzdeni, hanem közvetlenül a riválissal, ami olykor fájdalmas, s egy rossz bírói döntés tönkreteheti egy élet munkáját.
Birkózónak csak a legelszántabb sportemberek álljanak. És akikben megvan a tehetség és a képesség, hogy egészen magasra jussanak.
Lévai Zoltánnak két vágya volt gyerekként. Hogy jó birkózó váljon belőle és hogy a családban a sok Zoltán közül megkülönböztetve őt Zolikának hívják. Egyik sem adatott meg neki. Legidősebb, 26 éves fia mindkettőért kárpótolta. S akkor még ott van a 23 éves Tamás és a tizenhetedik születésnapját a napokban ünneplő Levente.
– Borzasztó jó edző, értünk él, ezt mindennap érezzük – vallott az édesapjukról Tamás.
Fiú az apjáról ennél többet, szebbet nem mondhat.
Lévai Zoltán versenyzőként nem jutott a csúcsra, edzőként annál sikeresebb.
Volt már utánpótlás-szövetségi kapitány, jelenleg a Honvéd vezetőedzője, kétség sem férhet hozzá, hogy kiváló szakember. A fiaiért bármire képes. Többször visszahallotta már, hogy Zoltánnak, azaz hát Zolikának és Tamásnak a fejlődésük érdekében már mással kellene dolgozniuk, ám ő nem hajlandó elengedni a fiai kezét. Sőt azt is kimondja, ha ő ül a szőnyeg szélén Belgrádban, akkor Zolika megnyeri a világbajnokságot, Tamás pedig bejut a döntőbe. Ennyi elfogultság talán belefér egy édesapától.
A derűs családi történetnek van egy árnyékos fejezete, ám ebből is sikerült szerencsésen kikeveredni.
Egy évvel ezelőtt Zolika súlyos szívelégtelenséggel került kórházba.
Felmerült az infarktus gyanúja, de valószínűleg „csak” szívizomgyulladás okozta az ijesztő tüneteket. Ami mögött pedig jó eséllyel a Covid állt, Zolika nem pihente ki a betegséget, túl korán állt ismét edzésbe, aminek az ismert súlyos szövődmény lett a következménye. Majd féléves kihagyás után idén év elején kezdett el ismét edzeni, de miként ő maga is elismeri, csak nyárra nyerte vissza az erejét. Szeptemberben pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett.
A két nagyobbik testvérnek természetesen az a célja, hogy a párizsi olimpián jól szerepeljenek.
Tétlenkedni persze azután sem lehet. Levente majd csak akkor lép a felnőttek közé, s aligha akar elmaradni a bátyjai mögött. Mellébeszélni, hitegetni senki sem fogja a családban. S követendő példáért sem kell kuncsorognia a szomszédban.
(magyarnemzet.hu / Novák Miklós)
Post Views: 25
