Török: „Szeretnénk véget vetni a hullámvölgynek”, Courts három pontot szerezne a Honvéd történelmi bajnokiján – edzői várakozások

Kisvárda-Vasas 17.00

Török László (Kisvárda):A hétvége még az egyeztetésekkel telt, több területet, a felmerülő problémákat is érintettük, hétfőtől pedig már csak a heti munkára és a Vasas elleni bajnokira koncentráltunk. Minden csapat életében vannak hullámvölgyek, csak persze nem mindegy meddig tart, természetesen mi is szeretnénk ennek most véget vetni. A játékosok is értesültek a színfalak mögött történtekből, amiből igyekeztünk a lehető legkevesebbet mutatni, majd tőlünk is értesültek arról, hogy minden megy tovább, ezzel lezártuk a történteket, és igyekeztünk csakis a következő meccsre hangolódni. A vereség mellett nem jöttek jól az eltiltások és Anton Kravcsenko sérülése sem, de a keret adott, a szakmai stábbal együtt meg kellett vizsgálnunk, hogy kik jöhetnek szóba helyettesként. Teljesen mindegy, hogy kikkel, meg kell oldanunk a feladatot, a héten nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy újra a régi legyen a stabilitásunk. Az Újpest elleni meccs előtt is reménykedtünk, ám akkor még nem sikerült rátalálni a helyes útra, bízunk benne, hogy ez most már megtörténik. A Honvéd és az Újpest elleni meccseken is olyan csapatok ellen hullajtottunk pontokat, amelyek a veszélyes zónában tartózkodtak, szombaton, a Vasas ellen ezt már nem tehetjük meg, azt akarjuk elérni, hogy újra az eredményességünkről, a győzelmeinkről szóljanak a hírek. (kisvardafc.hu)

Kondás Elemér (Vasas):Nem kérdés, minden mérkőzés nagyon fontos most számunkra, egyértelműen a cél az eredményesség és a maximális számú pont begyűjtése. Tudjuk, hogy a Kisvárda egy erős csapat, nem téveszt meg minket az, hogy az utóbbi hetekben volt három kevésbé jól sikerült meccsük. Nem szabad abból kiindulni, hogy mivel az említett három alkalommal nyolc gólt kaptak, ezért könnyebb lenne feltörni a védekezésüket. Pont fordítva, biztos vagyok benne, hogy a héten emiatt nagyobb hangsúlyt fektettek a védelmük rendbetételére és a gólok elkerülésére. De mi természetesen próbáljuk a hangsúlyt arra fektetni, hogy gólokat szerezzünk, méghozzá többet, mint az ellenfél. Ahogy korábban is elmondtam, nagyon sok munka van a csapat mögött az elmúlt hetekben, aminek már részeredményeit láttam is az előző bajnoki találkozón, de a befektetett munka gyümölcse bízom benne, hogy most már pontokban is meglátszik. Biztos vagyok benne, hogy egy nehéz, küzdős mérkőzés lesz, de ha megteszünk mindent a győzelem érdekében, és lelkiismeretesen elvégzi mindenki a ráeső feladatot, akkor sikerrel térünk haza. (vasasfc.hu)

Honvéd-Mezőkövesd 19.30

Tam Courts (Honvéd): – Rendkívül fontos számunkra ez a hét és tulajdonképpen egyszerű a helyzetünk: meggyőző teljesítményt kell nyújtani és győzni, nem is kell ezt túlragozni. A Debrecen ellen két arcunkat mutattuk, az első félidő nagyon nem tetszett, a másodikban már jobban futballoztunk, csapatként küzdöttünk és próbáltunk nemcsak visszajönni a meccsbe, hanem pontot is szerezni. Rendkívül csalódott voltam szombaton, mert azt éreztük, hogy folyamatosan fejlődünk, lépünk előre és egyre jobb csapattá válunk, ezért is volt váratlan és szomorú a debreceni vereség. Mindenképpen a felfelé ívelő útra kell visszatérnünk, legközelebb és a jövőben is muszáj jobban teljesítenünk. A mostani héten szerencsére már végig teljes kerettel dolgozhattunk, ebből a szempontból hatékonyabb lehet a felkészülésünk. Nem beszélve arról, hogy otthon játszunk, a saját közönségünk előtt, muszáj jól teljesítenünk. Ráadásul a 3000. bajnoki miatt is fontos a mérkőzés, ami egy különleges mérföldkő a klub számára. Amióta itt dolgozom Magyarországon, folyamatosan érzékelem, hogy a Honvéd egy nagy csapat és tisztában vagyunk vele, hogy mit jelent ezt a címert viselni. Hatalmas dolog háromezer bajnoki meccsig eljutni, szeretnénk győzelemmel köszönteni a szurkolókat és a klubot ennek alkalmából. (honvedfc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd):Amikor elkezdtük a közös munkát elindultunk egy úton, melynek a célja, hogy minél eredményesebbek legyünk. Esélylatolgatás nélkül nekünk az a legfontosabb, hogy önmagunkhoz képest folyamatos fejlődést mutassunk. Nehéz mérkőzés előtt állunk, de csak magunkkal foglalkozunk, azon dolgozunk, hogy napról-napra és hétről-hétre előrelépjünk. (mezokovesdzsory.hu)

Légiósok: Ádám Martin parádézott, 100. perces góljával vezette győzelemre csapatát