Gyász: Elhunyt a Fradi egykori MK-győztes, KEK-döntős játékosa

A Ferencváros szombat délelőtt jelentette be, hogy 73 évesen elhunyt a klub korábbi kiváló labdarúgója, Eipel Ferenc.

Az 1949. március 10-én Budapesten született Eipel Ferenc a Ferencváros saját nevelésű játékosaként, Lakat Károly irányítása alatt 1969. augusztus 6-án mutatkozott be a felnőtt férfi labdarúgócsapatban, a Vienna ellen 2-0-ra megnyerte nemzetközi barátságos mérkőzésen, csereként beállva. Első tétmeccsét viszont csak 1973 októberében játszotta az akkor 24 éves fedezet a Gwardia elleni varsói UEFA-kupa-találkozón, Csanádi Ferenc csapatában. Utolsó találkozója az 1976. április 6-án, a csehszlovák Zbrojovka Brno ellen lejátszott KK-meccs volt, Dalnoki Jenő irányítása alatt, majd Dorogra igazolt.

Ezen időszak alatt a Fradi színeiben 32 alkalommal lépett pályára, 12 bajnoki, 3 hazai kupatalálkozón, 3 nemzetközi tétmeccsen, s 14 egyéb díj és barátságos mérkőzésen. Az 1973/74-es idényben bajnoki ezüstérmes volt, valamint Magyar Kupa-győztes, egy szezonra rá, pedig tagja volt a KEK-döntős együttesnek. A Csöpinek becézett korábbi védő – aki éveken át volt a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – később visszatért a Ferencvárosba, a női csapat pályaedzője volt a 2009-2010-es idényben – írja a fradi.hu.