Labdarúgó NB I – Újpest-Ferencváros rangadó részben vendégszurkolók nélkül

image A vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó a slágerpárosítása az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának.

    A két csapat a 215. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 60 újpesti siker született. Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, ősszel több mint 22 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban (3-1), majd a tavaszi visszavágón, a Szusza Ferenc Stadionban (1-2) is begyűjtötték a három pontot. Utóbbi sikerrel 14 éves sorozatot szakított meg a Ferencváros, ugyanis 2000 után először nyert a lila-fehérek pályáján. Ezúttal is esélyesebbnek számít a második helyen álló FTC csatárgondokkal küzdő ellenfelénél.
    A vasárnapi találkozóról a vendég szektorból hiányoznak majd a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai, amelyek a mérkőzés idejére a Groupama Aréna előtti területre, a Sas-szobor köré demonstrációt és közös meccsnézést hirdettek meg. A magukat a stadionon kívülre szorultakként aposztrofált csoportok – amelyek nem értenek egyet a vénaszkenneres regisztrációval, illetve általában a klubkártyarendszerrel – akciójukkal azt szeretnék a futballvezetők tudomására hozni, hogy „szurkolók nélkül mit sem ér az egész körítés”.
    A listavezető Videotonnak szintén nélkülöznie kell legkitartóbb drukkereit, a Red Blue Devils elnevezésű ultracsoport ugyanis jelezte, nem ért egyet a Magyar Labdarúgó Szövetség által bevezetett szurkolói kártya használatával és „nem vesz részt olyan mérkőzésen, ahol kötelező a szurkolói kártya”. A százszázalékos székesfehérváriak Szombathelyen a Haladás vendégeként lépnek pályára szombaton.     
    A harmadik helyen álló MTK az újonc, még nyeretlen Dunaújvárost fogadja ugyancsak szombaton, míg a címvédő, jelenleg nyolcadik Debrecen a Kecskemét ellen, hazai pályán kezdheti meg a felzárkózást vasárnap.

    Az OTP Bank Liga 8. fordulójának programja:
    péntek:
PMFC-Matias – MVM-Paks 19.00, v.: Solymosi
    szombat:
Nyíregyháza Spartacus-Győri ETO FC 14.30, v.: Vad II.
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 16.30, v.: Szabó Zs.
MTK Budapest-Dunaújváros Pase 18.30, v.: Kassai
Szombathelyi Haladás-Videoton FC 18.30, v.: Andó-Szabó
Puskás Akadémia-Lombard Pápa Termál FC 20.30, v.: Erdős
    vasárnap:
Újpest FC-Ferencváros 16.30, v.: Farkas
DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 18.30, v.: Bognár

    A tabella:
 1.  Videoton FC                  7  7   –   –     21-2  21 pont
 2.  Ferencváros                  7  5   –   2     12-6  15
 3.  MTK Budapest                 7  5   –   2     10-9  15
 4.  MVM-Paks                     6  4   2   –     12-2  14
 5.  Diósgyőri VTK                6  4   2   –     11-5  14
 6.  Budapest Honvéd              7  3   1   3      7-6  10
 7.  Újpest FC                    7  2   4   1      4-4  10
 8.  DVSC-TEVA                    7  2   2   3      5-6   8
 9.  Nyíregyháza Spartacus        7  2   2   3      6-9   8
10.  Lombard Pápa Termál FC       7  2   2   3     5-10   8
11.  Győri ETO FC                 6  2   1   3     9-10   7
12.  PMFC-Matias                  7  1   3   3     8-12   6
13.  Kecskeméti TE                6  1   1   4     6-10   4
14.  Szombathelyi Haladás         7  1   1   5     3-11   4
15.  Dunaújváros Pase             7  –   3   4     4-13   3
16.  Puskás Akadémia              7  –   2   5     5-13   2

Megosztás:
Share: