Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint Sandro Tonali pályára léphet a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
A Milan 1-1-es döntetlent játszott a Napoli otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján és bejutott az elődöntőbe. Előzetesen öt játékos volt a csapatban, akit sárga lapok miatt eltiltás veszélyeztetett a következő meccsre.
A 45. percben a mérkőzés közvetítése alatt tévesen írták ki azt az információt, hogy Szymon Marciniak játékvezető sárga lapot adott Sandro Tonalinak. Az olasz középpályás a veszélyeztetett játékosok között volt és ebben az esetben eltiltás miatt ki kellett volna hagynia az elődöntőt, de mint kiderült, hivatalosan nem ő kapta a sárga lapot.
Az UEFA tájékoztatása szerint Marciniak valójában nem Tonalinak mutatta fel a sárga lapot, hanem Theo Hernándeznek, így a Milan középpályása nem lesz eltiltott és jogosult lesz pályára lépni az Inter elleni elődöntő első felvonásán.
Tonali mellett Davide Calabriának, Fodé Ballo-Tourénak, Rade Krunicnak és Fikayo Tomorinak is két sárga lapja volt a meccset megelőzően, azonban a szabályok értelmében az elődöntőt megelőzően törlődnek a sárga lapok. Így mindannyian bevethetők lesznek a következő meccsen és minden játékos tiszta lappal indul.