A nyíltvízi úszók Szegeden élő szövetségi kapitányával, Gellért Gáborral alaphelyzetben Csongrád megye székhelyén kellett volna találkoznom, hiszen a kapitány állandó lakhatása ott van. Az egynapos kirándulást azért sikerült megúsznom, mert Gellért Gábor meghívott előadó a Testnevelési Egyetemen, mégpedig az úszók szakedző képzését segíti előadásaival. Azért teljesen ez a változat sem „klappolt”, ugyanis egy óraátszervezés miatt jó másfél órát kellett ücsörögni, amíg végre kizúdultak a teremből a hallgatók.
Gellért Gábor (fotó: jochapress)
– Ön a legjobb magyar nyílt vízi úszók optimális felkészítését koordinálja, felel pártfogoltjaiért. De vajon vannak-e személyes élményei ehhez a dinamikusan fejlődő szakághoz kapcsolódóan?
– Olyannyira nincsenek, hogy tizenegy éves koromig édesanyám hetente háromszor elvitt, hogy kicsit úszkáljak. Ez Kecskeméten történt, ahol ezután választottam a másik alapsportágat, az atlétikát. Konkrétan két rövidtávra készültem: a 400 méteres síkfutásban és ugyanezen táv gátfutó változatában: Grosán Pál tanítványaként abszolút középszerű atlétaként versenyeztem. Tizenkilenc évesen váltottam át a triatlonra. Ám ebben a sportágban is megragadtam a középmezőnyben. Az érdeklődésem szép lassan, de folyamatosan az úszásra koncentrálódott. Ebben jelentős része volt a nyolcvanas évek végén Kecskemétre került úszóedzőnek, Frühauf Tibornak. A triatlonra készülve Tibornál reggelente úszóedzéseken vehettem részt. Triatlonban egyébként az olimpiai távot (1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás) szerettem legjobban.
– Meddig versenyzett és mellette milyen polgári pályára készült?
– Szegedre felvettek a tanárképzőre, testnevelés-földrajz szakra, a triatlonozást pedig 28 éves koromig csináltam. Szegeden egyébként Risztov Éva egykori edzője, Bán Sándor munkája inspirált, hogy ezt a pályát válasszam. Nála tanultam három évig a főiskolán, az úszó edzői szakképzésen, hozzá is jártam edzéslátogatásokra. Apránként kiülepedett bennem az elhatározás, hogy úszóedző leszek. 1999-ben egy főiskolai csoporttársammal, Balla Péterrel együtt kerültünk a Szegedi Úszó Egyletbe edzőnek, Bán Sándor támogatása révén. Ott én egy delfin-cápa, Péter pedig egy béka csoportot kapott – így kezdődött.
Risztov Éva (fotó: jochapress)
– Milyen úszóélet volt akkoriban Szegeden?
– Czene Attila volt a legnagyobb név, hiszen ő onnan kikerülve lett végül olimpiai bajnok. Mellette mások is Szegeden kezdték, például az élvonalbeli mellúszó, Molnár Ákos is ott tette meg az első lépéseket felfelé. 2003-2004 táján jött fel Szél Friderika – junior Eb- ezüstérmes lett – őt követően kerültek ki további válogatott úszók a szegedi medencéből.
– Ön mikét haladt felfelé a szamárlétrán?
– Miután minden korosztályban eltöltöttem több, tanulságos esztendőt, majd Bán Sándor elment a klubtól. Ekkor, 2008-ban kért fel az egyesület elnöksége vezetőedzőnek. Nyitott voltam erre, de előbb a feleségemtől engedélyt kértem, mivel akkor volt három pici gyermekünk: nyolc-, öt- és háromévesek. Én ugyanis akkoriban a Szegedi Börtön és Fegyházban dolgoztam, mint nevelő-, majd sporttiszt, aki a sportrendezvények és az oktatás szervezéséért volt felelős. Megjegyzem, előtte évekig tanítottam az általános iskolában, de az egyik kolléganőm férjének felvetésére pályát változtattam. Döntően azért cseréltem, mert az iskolaihoz képest a börtönben több, mint kétszer annyi lett a fizetésem. Ami a legfontosabb: sem az iskolai tanítás, sem a börtönben végzett munkám mellett egyetlen percre sem hagytam abba az úszóedzőséget.
– Egy börtönben dolgozni, ez egy átlagember számára nehezen elképzelhető feladatkör.
– Kétségkívül egészen más a módi odabenn, mint idekinn. A Csillag börtönben van a Magyarországon életfogytiglanra ítéltek háromnegyed része.
– A börtönviszonyokból talán ennyi is elég. Inkább váltsunk vissza az úszásra!
– Számomra hatalmas lehetőséget és egyben óriási kihívást jelentett, hogy a legjobbakkal foglalkozhattam! 2008-ban nem voltak válogatott versenyzői a klubnak, nekem pedig eltökélt szándékom volt, hogy majd nevelünk. 2009 nyarától jelentkeztek a biztató részeredmények. Az első két, említésre méltó név Király Bence és Olasz Anna – utóbbi immár tizenöt éve a tanítványom és vb, illetve Eb-ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett nyiltvízi úszó – mellette Ambrus Diána pedig pillangóúszásban ért el biztató eredményeket. Azóta összesen tizenkét olyan versenyzőm nőtt fel, akik ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokon nyertek érmeket. Annát nem győzöm dicsérni: tizenöt év alatt egyszer sem szorult ki a válogatottból. Huszonnyolc éves korában lett olimpiai 4. helyezett, 29 évesen világbajnoki ezüstérmet tudott szerezni, és még mindig nem hagyja abba. Egyszerűen azért, mert imád úszni, és imád versenyezni is. Meg is mondtam neki, ha egyszer visszavonul, nagy bajban leszek. Még egyszer aligha találok egy ilyen tanítványt, aki tizenöt évnyi úszás után még mindig folyamatosan edz és minden reggel motiváltan érkezik az uszodába…
– Olasz Annának Ön is sokat köszönhet…
Olasz Anna
– Így igaz. Rengeteg tapasztalatra tettem szert mellette a nyiltvízi úszással kapcsolatosan. Ráadásul az ő személyének komoly szerepe volt abban is, hogy a nevem egyáltalán szóba jöhetett a szövetségi kapitányi kinevezéssel kapcsolatosan. Először a La Manche-csatornát első magyarként átúszó Hajós Gyula, és az első, Amerikába is kijutott Széchy-tanítvány, Kalaus Valter karolták fel ezt a szakágat. 2013-ban minden szakág Kiss László szövetségi kapitány alá tartozott, de ő belátta, hogy ez sok egy embernek, s ekkor ajánlott engem a nyíltvíziek kapitányának.
– Ön 2014-től a nyíltvíziekért felelős vezető, mellette a szegedi úszó szakosztály vezetőedzője is egy személyben?
– Amíg a kettőt össze tudom egyeztetni, szívesen viszem mindkét feladatkört. A medencés számokban éppen a legutóbbi időkben került reflektorfénybe Pádár Nikolett ötszörös junior világbajnok, felnőtt vb-5. helyezett, aki szintén az én tanítványom. Hozzám egyébként a gyorsúszás áll a legközelebb, mellette a pillangóúszás is a kedvenceim közé tartozik.
– Mennyien úsznak az Önök felügyelete alatt és hány olyan sportolójuk van, akik rendszeresen versenyeznek is?
– Háromszáz-háromszázhúsz úszónk van, akik közül százhúszan tartoznak a versenyzői oldalhoz, akik nem a szabadidős csoportokban vannak, s nem az úszásoktatás részvevői, hanem rendszeresen versenyeznek is. Örömömre a hatalmas, országon belüli egyesületi versengésben is megálljuk a helyünket: az utóbbi másfél évtizedben többször sikerült a 3-4-5. helyek egyikén végeznünk saját nevelésű versenyzőkkel, a 2022-es év eredményei alapján a 8. helyen zárhattuk az évet. Amióta bejött a KSF és a TAO-támogatási rendszer, a nagy egyesületekkel (BVSC, Ferencváros, UTE, Honvéd, Vasas) nagyon nehéz versenyezni, mert ők képesek már a komoly szintre eljutott versenyzőket egyszerűen megvásárolni. Ezekkel a mega-klubokkal szemben a döntően utánpótlásneveléssel foglalkozó, kisebb egyesületek eleve hátrányból indulnak.
– Hogyan látja a magyar úszósport jövőjét az utánpótlás nevelő bázisokon keresztül?
– Rendkívül jól felépített rendszerben áramoltatják felfelé a tehetségeket. A nyíltvízi úszók többféle úton is eljuthatnak a sokkal több bizonytalansági tényezőt magában rejtő kategóriába, hiszen náluk a legkülönfélébb hőmérsékletű vízzel, a tavak vagy éppen az óceán speciális körülményeivel, a szélcsenddel vagy a viharos széllel, az esetleges hullámokkal éppen úgy meg kell küzdeniük, mint további, egyéb olyan körülményekkel, amelyek a medencés versenyzőknek nem jelentenek feladatokat. A test-test közötti érintkezések elkerülhetetlenek, verseny közben számos, fontos döntést kell meghozni, amelyek mindegyike alapvetően befolyásolhatja a végső helyezéseket. Bár mindkét szakágat úszásnak hívják, de ugyanúgy nem lehet a kettőt összehasonlítani, mint a 110 méteres gátfutást a maratonfutással. Pedig ez is, az is atlétika.
Rasovszky Kristóf. Fotó: MÚSZ
– Nyilvánvaló, hogy az úszás közben hozandó döntési helyzetek sokaságára a legkülönfélébben reagálnak az egyes versenyzők.
– A legstabilabb két versenyzőnk a férfiaknál 2015-óta válogatott Rasovszky Kristóf, a nőknél a 2011-óta ugyancsak folyamatosan válogatott Olasz Anna. Kedvező változás, hogy az eddigi olimpiákon benevezhető egy-egy versenyzővel szemben Párizsban már országonként 2-2 úszó állhat maid rajthoz, ha kiharcolják a szükséges helyezést az előversenyeken. Ez a döntés tovább erősítheti Rasovszky és Olasz helyét a nemzeti együttesben. Szerencsére vannak komoly trónkövetelők is, elég csak Betlehem Dávidot említenem, aki 19 éves korára már felnőtt világbajnoki 5. helyezést is képes volt 2022-ben kiharcolni. Fiatal tehetségek is jelentkeznek, ilyen például a Dunaújváros sportolója, Kovács-Seres Hunor, vagy az FTC úszója, Fábián Bettina junior világbajnokok – mindketten nagyon komoly jövőt ígérnek. Rohács Réka vagy Szimcsák Mira is képes lehet zavart kelteni a legjobbak között. Nagy küzdelemre van kilátás az idei, Fukuokában sorra kerülő világbajnokságon, ahonnan csak az első három, célba érkező mehet egyenes ágon az olimpiára. A maradék 19 helyről pedig 2024 februárjában, a dohai világbajnokságon születik majd döntés. Magyarország a nyíltvízi úszásban is a világ legjobbjai közé tartozik. ez tény. Optimistán nézünk az olimpiai válogató versenyek elé és úgy gondolom, abszolút papírforma kell legyen az, hogy hazánkat két-két férfi, illetve női versenyző képviselje a párizsi olimpián.
– Feltehető, hogy ezek az eredmények nem a véletlen műveiként születtek meg. Miként az is biztos, hogy ilyen szintű versenyzők csúcsra juttatásához hasonló kvalitású edzőkre is szükség van. Mit gondol, mely tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy a szükséges létszámban, kiváló edzők is felszínre kerüljenek?
– Elengedhetetlennek tartom akár az úszó, akár más sportágban szerzett, személyes sportélmények meglétét. A szükséges sportvéna mellett egy felfokozott tudásvágy is alapkövetelmény. Tudni kell arról, hogy a legjobb edzők miként dolgoznak. A tapasztalatok birtoklása mellett szükségeltetik a személyes intuíció, a megérzések, a ráérzések készsége. Fontos a kitűnő emberismeret és pedagógiai érzék, hogy pontosan tudni lehessen: kivel is áll szemben a szakember és mit várhat attól a valakitől az edzője. Ne utólag, hanem előre… Úgy látom, a magyar úszósport mérhetetlen mennyiségű, kitűnő edzővel rendelkezik, amely tény a sportág tradícióiból is fakad, valamint a Testnevelési Egyetem úszás tanszékén végzett, magasszínvonalú szakmai munkának is köszönhető.
– Személyesen mit tett azért, hogy a legjobbak közé felküzdhesse magát?
– Amikor 1999-ben elkezdhettem Szegeden az edzői tevékenységemet, az első perctől kezdve az járt a fejemben, hogy mindent el kell kövessek a folyamatos fejlődésem érdekében. Ezért már 2001-től rendszeresen Budapestre utaztam, hogy Széles Sándortól és Kovácshegyi Ferenctől minél többet megtudhassak-elleshessek a szakma fortélyaiból. A Hosszú Katinkát sok éven át felkészítő bajai mesterrel, Pass Ferenccel is kapcsolatban álltam. Amikor 2008-ban vezetőedző lettem, ismét gyakran konzultáltam és edzőtáboroztam versenyzőimmel Pass Ferencnél. Sokat jelentett számomra, hogy Kiss László jóvoltából a junior válogatottakkal rendszeresen részt vehettem a felnőtt válogatott edzőtáborozásain. Ott többek között az ajkai Farkas Andrástól tanultam a legtöbbet, de közelről láthattam azt is, hogy Turi György hogyan dolgozik, miközben tőle is sokat tanultam. Később Egressy Jánossal is érdemi kapcsolatba kerültem, 2017-től pedig Selmeci Attila is betekintést engedett az ő módszereibe. Ezeknek a tapasztalatoknak jelentős részük van abban, hogy a medencés rövidtávú számokban is egyre több, tehetséges fiatal versenyzőt sikerült az élvonalba segítenem.
Széles Sándor
– Ön valóban fontosnak tartja az edzőképzést, hiszen éppen az előadásait követően beszélgettünk.
– A szakedzők képzésében van megbízatásom; másfél-másfél órás előadást tartottam a nyíltvízi úszás történetéről, illetve az edzések terhelési lehetőségeiről. Az úszóedzői utánpótlás széles alapokon nyugszik. Sportágunk megbecsültségét jelzi, hogy a Testnevelési Egyetem úszó tanszékén hét kolléga dolgozik. Mivel nagyon sok, jól felkészült szakedző aktív a sportágban, ezért a rivalizálás is óriási! Egyre több a fiatal, feltörekvő kolléga, akik bizony nagyon komoly önképzésre kényszerítenek, ha meg akarom tartani a helyemet a legjobbak között. Az az igénybevétel, amit a reggel 4.30-as kelés és a tanítványokkal való intenzív foglalkozás jelent, az évi 3-4 hónap edzőtábor és versenyek, mindez aligha teszi lehetővé, hogy valaki még hatvanon felül is bírja ezt a kettőzött igénybevételt. Szerencsés alkat vagyok, hogy 53 éves koromra még kimondottan szeretek edzést tartani, amit csak legvégső esetben adok ki a kezemből. A személyes jelenlét a versenyzőnek is sokat jelent, hiszen ha minden edzésen lát, érezheti, hogy érdekelnek a mindennapjai, a történései, az örömei vagy éppen gondjai.
– Ezt a „strapát” Ön sem bírhatja szellemi és fizikai regenerálódás nélkül. Mit tesz ennek érdekében?
– Amikor csak tehetem, hosszan elbeszélgetek a kollégákkal. Máig is szerencsémnek tartom, hogy egy alkalommal például három hétig együtt lehettem Selmeci Attilával egy balatonfűzfői edzőtáborban! A legtöbbet egyértelműen a nyíltvízi szakágban igen sikeres kollégával, Szokolai László mesteredzővel tárgyaljuk meg a szakág mindennapjait, de az ő „jobbkezével” a medencés úszók ifjúsági kapitányával, Krajnyák Györggyel is kicseréljük a gondolatainkat. Ami pedig a fizikai részt illeti, hetente 4-5 alkalommal legalább 1000-1500 métert úszom, szaunázom, miközben van időm elgondolkodni az aktuális történéseken. A másik kiegészítő sportom a vadászat, amelyre hetenként egy-két estét rááldozok, ahol segítőim is vannak: két német vizsla és egy tacskó. Ha nem egyedül megyek, a feleségem is elkísér és türelmesen végigüldögéli a „futamidőt”. Egyébként ő az egyesület technikai vezetője, így, ha valamit nem tudunk átbeszélni az uszodában, bepótoljuk vadászat közben. Nyáron pedig – időm függvényében – a motorcsónakommal a Maroson vagy a Tiszán pecázgatok.
– Mivel zárná legszívesebben ezt a beszélgetést?
– Azzal, hogy nagy örömmel dolgozom ezen a hálás feladaton, amellyel immár tíz éve megbíztak és amely idő során eddig három elnökkel és hat főtitkárral volt szerencsém dolgozni, miközben mindenki bizalmat szavazott nekem. Kinek-kinek a maga helyén hálával tartozom a lehetőségért és a támogatásért.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1
