Alonso: ,,Csak a német nyelv komplikált"

Alonso: ,,Csak a német nyelv komplikált

Xabi Alonso interjú.

,,Vannak még kétségeid?” Ez a mondat áll nagy betűkkel egy bizonyos játékos képe alatt, miközben ellenfele a földön a fekszik. Ez a karikatúra még egy 1902-ből megmaradt iratból származik. Ettől két méterre áll Xabi Alonso a Bayern München múzeumában. Viszont Xabi Alonsóban az elmúlt hét hétben, amit a Bayernnél eltöltött még semmilyen kétség sem merült fel. Sőt!

A spanyol már gyakorlatilag bemelegítés nélkül is be tud szállni a mérkőzésbe. A kilenc mérkőzéséből, amit érkezése óta maga mögött tudhat már nyolcszor szerepelt a kezdőben. Meccsenként átlagban 160-szor fordul meg nála a labda. A Köln elleni mérkőzést nézve pedig Bundesliga rekordot döntött 216 labdaérintéssel.

 

Xabi Alonso:

Bayernes ismereteiről: Ha szereted a labdarúgást, akkor biztos ismered a Bayern történelmét: ötszörös Bajnokok Ligája győztes, a 70-es években volt egy kiemelkedő korszakuk, ahogy a döntőt a San Siróban megnyerték vagy, ahogy Barcelonában elbukták. Ezek még a gyermekkori emlékeim. es természetesen ott van az a jól megérdemelt győzelem is, amit a Wembley-ben szereztek. Ez volt az az év, amikor triplázniuk sikerült. Sok rendkívüli játékos fordult már meg ebben a csapatban, olyan személyiségek, akik nemcsak a Bayernre voltak nagy hatással, hanem az egész futballtörténelemre is. A világon mindenki ismeri őket.

 

Átigazolásáról Münchenbe: Nem volt könnyű döntés elhagyni a Real Madridot. De úgy éreztem, itt az ideje belevágni valami új dologba. Új kihívásokra vágytam és pont adott volt a lehetőség is az eligazolásra. Új bajnokság, új ország és egy topklub. Először Liverpool, aztán Madrid, majd most München.  Olyan, mint egy csodálatos forgatókönyv, amiben a döntéseimnek jutott a főszerep.

 

Az első pár hétről Münchenben: Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel. Úgy érzem, sikerült jól beilleszkednem a csapatba. Még az időjárásra sem lehet panaszom. Az edzőhöz is sikerült jól alkalmazkodnom. Sokat beszélgetünk egymással és tudom, hogy mit vár tőlem.

 

Az első meccséről a Bayernben: Mindig egyszerűbb, ha egy olyan csapathoz érkezel, amely ilyen jól működik. en vagyok az, akinek alkalmazkodnia kell a klubhoz, a csapathoz, és az edzőhöz. De ez korábban is könnyen ment. Már most érzem, hogy bíznak bennem a többiek. Ez egy győztes klub és egy győztes csapat. Így eléggé megkönnyítik a dolgom.

 

A csapatban betöltött szerepéről: Természetesen szeretnék fontos szerepet betölteni a csapatnál. De az is fontos, hogy a német játékosok legyenek a meghatározóak. Nekünk, az új játékosoknak pedig sokat kell tanulnunk tőlük.

 

A Bayern és a Real Madrid játéka közti különbségről: A Bayern játéka teljesen más. Itt lassabb építjük fel a támadásinkat, folyamatosan keressük a megfelelő pillanatot a gólszerzésre. Madridban Ronaldóval és Bale-lel gyorsabban megy.

 

Céljairól a Bayernnél: Ha a Bayernnél játszol, akkor bármit elérhetsz. Eddig jól alakulnak a dolgaink. De tovább akarunk javulni és csúcsformába akarunk kerülni tavaszra, amikor a trófeákért harcolunk.

 

A következő Bajnokok Ligája ellenfélről, az AS Romóról: Már az előző szezonban is hatalmas lépést tett előre a Roma. Még a felkészülési időszakban a Real Madriddal játszottunk ellenük. A Roma legutóbbi meccsét is láttam a Juventus ellen. Olaszországban keményen küzdenek a bajnoki címért. A Bajnokok Ligájában pedig azért, hogy a kieséses szakaszra is továbbjussanak. A Roma elleni meccs nagyon fontos lesz. Jó helyzetből várhatjuk a következő kört a csoportban, de amilyen gyorsan csak lehet, szeretnénk bebiztosítani a továbbjutást.

 

Pep Guardioláról: Nagyon következetesen cselekszik, elemzi a meccseket a legapróbb részletekig és kivételes taktikai érzékkel rendelkezik. Mindig vannak új ötletei, amivel folyamatosan javítani tudja a játékunkat. Rengeteg időt tölt azzal, hogy minden egyes meccsre tökéletesen felkészüljön. Sokat tanulhatok tőle.

 

Arjen Robbenről: Számomra ő volt a világbajnokság legjobb játékosa. Az elmúlt évben valami hihetetlen színvonalon játszott. Ő egy olyan játékos, aki a különbséget jelenti két csapat között, mert ha nála van a labda, tudod, hogy valami történni fog. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nálunk játszik. Ilyen játékosokra mindig szükség van.

 

Thiago és Ribery visszatéréséről az edzésekre: Remek. Jó lenne, ha gyorsan formába jönnének. Remélem Basti is hamarosan jobban lesz. Nagyon fontos része ennek a csapatnak és szükségünk van rá. (THIAGO azóta ismét megsérült – a szerk.)

 

A müncheni életéről: München egy nagyon szép és nyitott város. A családom és én is nagyon jól érezzük magunkat itt. Csak a német nyelvet nehéz megtanulni. Ehhez még kell nekünk egy kis idő. 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.