Széchy Tamásra emlékeztek az edzői konferencián

Rendhagyó módon zajlott a Testnevelési Egyetem úszótanszékének hagyományos edzői konferenciája: miután Sós Csaba tanszékvezető egy tortával köszöntötte elődjét, a továbbképzéseket szervező Tóth Ákost – hiszen ez az alkalom volt a 25. a sorban -, egy lebilincselő összeállítás következett Széchy Tamásról.

A Tóth Ákos által készített filmmel emlékeztek az ,,Öreg” halálának 10. évfordulójára – tegyük hozzá: méltó módon, hiszen aligha van olyan fotó és videótöredék, amely ne került volna bele az alkotásba. Sosem látott villanások, amelyeket a korabeli tanítványok, többek között Tóth Ákos és Kovácshegyi Ferenc rögzítettek egykor a színfalak mögött: így például láthattuk azt, ahogy Széchy Tamás az utolsó instrukciókat adja Darnyi Tamásnak 1988-ban, a szöuli olimpia döntője előtt, amikor az edzők még közvetlenül a rajt előtti pillanatokig a versenyzőik mellett lehettek. Aztán néhány ódon fekete-fehér kockán megelevenedett a hetvenes évek vége, amikor hallható volt, miként ripakodik rá a mester Wladár Sándorra, amiért leengedte a fenekét a hátúszórajt előtt…

Mindez megkoronázta a visszaemlékezések hosszú sorát, elvégre nem akadt olyan tanítvány és munkatárs, aki ne szólalt volna meg az összeállítás első részében. Akadtak archív felvételekről megidézett nagyságok, ugyanakkor többek emlékezését az évforduló kapcsán, az elmúlt hónapokban rögzítették. Természetesen beszélt a mesterről valamennyi olimpiai érmes úszója, Hargitay Andrástól Verrasztó Zoltánon, Darnyi Tamáson, Szabó Józsefen, Rózsa Norberten át Czene Attiláig, de megidézte az ,,Öreg” szellemét Egerszegi Krisztina és Szabó Tünde, valamint Gyárfás Tamás is.

A film végén pedig Széchy Tamás utolsó interjúinak egyikét idézték vissza, a végén a legendás zárómondattal: ,,ha megvannak valakiben az alkotáshoz szükséges szükséges tulajdonságok, abból lehet elismert, rendes ember, úgy is, ha idővel ezt hagyja magában elaludni. De ahhoz, hogy valaki eljusson a csillagokig… ahhoz egy életet kell odaadni…”

Fotók:Szaka József

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.