Wladár Sándor: Milák tartozik Magyarországnak

MH/MTI
2023. október 22. vasárnap. 20:55

 A szövetség első embere, aki sportolóként 1980-ban Moszkvában maga is ötkarikás aranyérmet nyert, a Duna Arénában rendezett világkupa-versenyen vasárnap az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, az olimpia, világ- és Európa-bajnok klasszis bizalmatlanul kezeli a neki segíteni próbáló edzők, támogatók, sportirányítók közeledését, ennek nem tudja az okát és mindenképpen változtatni kell rajta.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke

Fotó: MH/Purger Tamás

„Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk hol van, mély szomorúsággal tölt el” – kezdte a szövetség elnöke.

„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na ez lehet ő… Ez a sansz, amikor elmegyünk mellette, visszanézünk és azt mondjuk, ezt nagyon elszúrtuk, és egész életében bánni fogja, ezzel az istenadta talentummal” –mondta Wladár Sándor, aki felhozta Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistájának tetoválását is, amely Steven Gerrard legendás mondatát örökíti meg: „A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér”.

A 2021-es tokiói olimpián 200 méter pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén megrendezett vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.

A héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát és a „24. órában van”, ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést.

Írta a Magyar Hírlap