EKL: Stankovic elfogadja a döntetlent

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 22:55

„Mindkét csapat nyíltan, lendületesen, szervezetten, keményen futballozott. Ilyen szempontból elégedett lehetnék az eredménnyel, de nem vagyok az, ugyanakkor elfogadom a döntetlent. Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen ma csapatként küzdöttek, egyetlen pillanatra sem adták fel” – nyilatkozott a szerb szakember a Konferencia-liga negyedik fordulójában rendezett csütörtöki összecsapást követően.

Stankovic kiemelte, két forduló van hátra a csoportkörből, és még egyszer saját közönsége előtt is játszhat a gárda, a több mint húszezer szurkoló támogatása pedig óriási előnyt jelent.

A tréner arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak hozzá kell szoknia, hogy háromnaponta játszik mérkőzéseket, de jó úton jár az együttes.

Dejan Stankovic a találkozóval kapcsolatban megjegyezte, a vendégek góljánál eggyel kevesebben voltak a pályán Sammy Mmaee sérülése miatt, és számára érthetetlen, hogy a játékvezető miért nem adott engedélyt ebben az időszakban a cserére.

Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője elmondta, igazi háborút láthatott jó értelemben a közönség, mivel mindkét együttes támadólag lépett fel. Hozzátette, véleménye szerint magas színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

A Ferencváros továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában, és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.

Írta a Magyar Hírlap