A WADA továbbra is négy évre tiltaná el Valijevát

MH/MTI
2023. november 11. szombat. 16:26

Álláspontját az után erősítette meg, hogy Valijeva doppingügyében – a szeptemberi tárgyalást követően – újabb meghallgatást tartott csütörtökön és pénteken a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) választott bírói testülete, amely részletek taglalása nélkül csupán annyit közölt, hogy a fegyelmi döntést 2024 januárjában hozzák meg.

A WADA a maga részéről amellett is kitart, hogy az orosz műkorcsolyázó diszkvalifikálásával együtt annak ötkarikás eredményeit is törölni kell, így a 2022-es pekingi olimpián az orosz csapattal elért elsőségét is. A csapatverseny végső sorrendjét azóta sem hirdették ki, Valijeva elmarasztalása esetén Oroszország elveszítené az aranyérmét, amelyet az Egyesült Államok kapna meg, az ezüst Japáné, a bronz Kanadáé lenne.

Valijeva kezdettől ártatlannak vallja magát. A felmentését elérni akaró védői többek között arra hivatkoznak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult. Emellett a pozitív minta, amely alapján a WADA büntetné, s amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is egy érv Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amelyet az ominózus esetben kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításában.

A döntést Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) hozza meg a CAS határozata alapján, az jogerős, és minden félre nézve kötelező érvényű. Ellene fellebbezni kizárólag a svájci legfelsőbb bíróságnál lehet, amely az eljárási jogsértések elemzésével foglalkozik.

Írta a Magyar Hírlap