Évek óta folyamatosan pletykálnak arról, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazolhat, de eddig ezekről mindig kiderült, hogy kevés valóságalapjuk van.
A hétszeres Formula–1-es világbajnok állítólag a Ferrarihoz igazol.
A BBC szintén azt írja, több forrásból is megerősített információjuk van arról, hogy a Ferrari szeretné, ha a 2025-ös szezonra Charles Leclerc mellett Hamilton is csatlakozna az istállóhoz.
A Forma–1 brit sztárja, Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest, és a 2025-ös szezonra a Ferrarihoz csatlakozik – értesült a Sky Sports News.
A lap úgy tudja, hogy a Mercedes-gyáriakat a csapat vezérigazgatója, Toto Wolff tájékoztatja a csütörtökön esedékes hivatalos bejelentés előtt.
Hamilton, aki rekordszámú, hét világbajnoki címet nyert, 2013 óta a Mercedes pilótája volt, korábban a McLarennél versenyzett. A 39 éves pilóta tavaly nyáron írt alá új, kétéves szerződést a Mercedesszel 2024-re és 2025-re, de úgy tűnik, hogy egy szezon után távozhat. Az olasz és a spanyol média csütörtökön szintén erről cikkezett.
A Ferrari a múlt héten bejelentette, hogy Charles Leclerc szerződését meghosszabbítják, Carlos Sainz jövőjéről azonban hallgattak. Sainz ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: nem örül, hogy a ferraris szerződése utolsó idényének úgy kezd neki, hogy nem tudja, mi lesz vele 2025-ben.A Ferrari és a Mercedes egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni.
Cikkünk frissül.
Írta a HVG
A Autó: Brit sajtó: Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.