Kézilabda: Palasics Kristóf két hét múlva visszatérne a pályára

MH/MTI
2024. február 10. szombat. 12:51

Palasics öt mérkőzést játszott – ezeken 36 védése volt – az ötödik helyezett magyar válogatottban a januári, németországi Európa-bajnokságon, majd Kölnben kórházba került és megoperálták. Az utolsó meccs előtt elhagyhatta a kórházat, a Lanxess Arenában tekintette meg a szlovénok elleni találkozót, majd a küldöttséggel együtt utazott vissza Magyarországra.

Mint mondta, nem aggódott, mert tudta, hogy jó kezekben és biztonságban van, ugyanis a német orvosok és ápolók nagyon normálisak, kedvesek voltak, másrészt sok időt töltött nála Erdélyi Gábor csapatorvos, illetve meglátogatta Nagy László csapatvezető és José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány is.

„Sokat jelentett nekem, hogy tudtam, bármikor számíthatok rájuk” – hangsúlyozta a 21 éves játékos.
Hozzáfűzte, a hazatérése óta is sokszor egyeztetett Erdélyi Gáborral, ő mondta meg, mire kell odafigyelnie és milyen mozgásokat végezhet, de beszélt a klubja erőnléti edzőjével és fizioterapeutájával is.

„Nagyjából ugyanúgy gondolkodtak, mindannyian ugyanazokat a dátumokat mondták, hogy mikor kezdhetek el bizonyos dolgokat csinálni. Megbeszéltük, hogy ameddig csak biciklizhetek és sétálhatok, addig itthon maradok, de amikor elkezdhetem a kondizást, akkor visszatérek Spanyolországba” – magyarázta.
Leszögezte, minél előbb szeretne visszaállni a kapuba, reményei szerint erre a jövő utáni héten kerülhet sor, mert meg kell várnia, hogy a műtéti sebek teljesen begyógyuljanak, ez pedig időbe telik.

„Ha ez megvan, akkor nincs akadálya, hogy játszhassak, de ez olyan dolog, amit nem tudok sürgetni” – közölte.
Palasics poszttársa, az egyiptomi Mohamed Ali pénteken játszotta utolsó meccsét a Ciudad de Logrono színeiben, mert a német másodosztályú BBM Bietigheim kivásárolta a szerződéséből.

„Ez nagy lehetőség nekem is, ezért is szeretnék mielőbb visszatérni, és tudom, hogy a csapat is nagyon számít rám” – mondta a magyar kapus.
Végül úgy fogalmazott: elvileg nincs akadálya, hogy játsszon márciusban Tatabányán az olimpiai selejtezőtornán, de ez még sok mindenen múlik.

A magyar válogatott ellenfele Norvégia, Tunézia és Portugália lesz március 14-17. között. A csoport első két helyezettje jut ki a párizsi olimpiára.

Írta a Magyar Hírlap