A jelenlegi elnök is jelölt az evezősök szombati közgyűlésén

image A Magyar Evezős Szövetséget (MESZ) jelenleg vezető Regényi Tamás is jelölt a szervezet  szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésén, amelyen a küldöttek elnököt és elnökséget választanak.

    A MESZ honlapja szerint az elnöki posztra hárman kandidálnak, Regényi mellett a szövetséget korábban több mint egy évtizedig vezető Dávid Imre – aki csak rövid távra, a riói olimpiáig vállalná a megbízatást -, valamint a menedzserszemléletű irányítást ígérő Bényi Szabolcs.
    Regényi az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében emlékeztet arra, hogy „abban a három évben voltam-vagyok a Magyar Evezős Szövetség képviselője, amely időszakban olyan mértékű pozitív változások következtek be, amelyre nem volt példa a sportágunk eddigi történelmében”. Ahogy fogalmazott, a kormány által képviselt és támogatott sportágfejlesztési program óriási ösztönzés és lehetőség az evezés számára, ami ennek az évnek az elejétől éppen csak elkezdődhetett.
    „Ma már szerencsére fényévnyi távolságra vagyunk attól a helyzettől, ahonnan az elnöki ciklusom elején indultunk, amely út közben sok áldozatot, fáradtságot és kompromisszumokat követelt” – írta Regényi Tamás, aki történelmi jelentőségűnek minősítette a Csepelen épülő új evezős és kajak-kenu versenypályát.
    Ahogy fogalmazott, az elmúlt időszak alatt számtalan új kérdés felgyűlt, ezért szükségessé vált egyeztetni a jövővel kapcsolatos elképzeléseket és feladatokat az összes evezős sportegyesület részvétele mellett.
    „Ilyenkor egyúttal érdemes a vezetés személyi kérdéseit is áttekinteni, hogy az optimális munkamegosztást, akár megújult csapattal, biztosítani tudjuk” – vélekedik az elnök, aki szerint a  kommunikáció és a marketing területén is szükségessé vált az erősítés.
    A szövetség legutóbbi elnökségi ülésén bizalmi válság alakult ki az elnök személye körül, amelynek következtében a tagok lemondtak, és rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívása mellett döntöttek, erre szombaton 10 órától kerül sor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.