PSG: Kylian Mbappé mellett egy újabb korszak ér véget Párizsban! – hivatalos

A Paris Saint-Germain kapusa, az elmúlt években Gianluigi Donanrumma mögé szoruló Keylor Navas maga jelentette be, hogy szerződése lejártával, öt év után elhagyja a francia fővárost.

Mint ismert, a Costa Rica-i hálóőr 2019-ben érkezett a PSG-hez, a Real Madrid együttesétől, ahol többek között egymást követően három Bajnokok Ligája trófeát nyert. Navas hamar alapembere lett a párizsiaknak, majd miután a klub 2021 nyarán szerződtette Gianluigi Donnarummát alaposan háttérbe szorult, többek között 2023 tavaszán még kölcsönbe is került az angol Nottingham Forest együtteséhez.

A sokak szerint méltatlanul kezelt Navas párizsi helyzetéről sok mindent elmond, hogy az idei szezonban három bajnokin, valamint két Francia Kupa találkozón kapott lehetőséget (a Donnarumma érkezése előtti, 2020/21-es szezonban még az év hálőrének is megválasztották – a szerk.).
Mindezek tükrében nem meglepő, hogy  kapus a szombati napon maga jelentette be, hogy lezárul karrierje egy következő korszaka.

“Hálás vagyok a klubnak, a csapattársaimnak, minden itt dolgozónak és természetesen a szurkolóknak az itt eltöltött évekért! Minden egyes másodpercet élveztem a fantasztikus Parc des Princes-ben! Megtiszteltetés volt itt lenni!” – fogalmazott a már 37 esztendős, 114-szeres válogatott kapus, aki a folytatást illetően nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

Keylor Navas háromszoros francia bajnokként; háromszoros Francia Szuperkupa-győztesként; kétszeres Francia Kupa-győztesként; valamint Francia Ligakupa-győztesként távozik.

fociclub

A PSG: Kylian Mbappé mellett egy újabb korszak ér véget Párizsban! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.