XCE világkupa: Gerely Attila Sakaryában 10., Leuvenben 8.

Újabb Mountainbike Eliminátor világkupákon tudtunk drukkolni a sprintereknek az elmúlt két hétben. Hazánkat továbbra is Gerely Attila képviselte.

Május 26-án a törökországi Sakaryában Attila a 11. legjobb idővel kvalifikálta magát a top 32 versenyző közé, ahonnan a nyolcaddöntőkben első helyen, szoros meccset vívva az észt Kirill Tarasovval jutott tovább a 16 fős negyeddöntőbe. „A negyeddöntő rajtjában Theo Hauser (Ausztria) mögé kerültem. Reméltem hogy jól fogunk haladni, de Theo ügyesen megúsztatott: leszakadt Kirillről, engem pedig blokkolt hogy ne tudjak támadni. Majd váratlan ritmusváltással lerázott, és onnan már nem volt esélyem visszavágni. Így harmadikként értem be, ami az összetett 10. helyre volt elég.”




„Belgiumban kicsit lebetegedtem, kérdésessé vált a rajthoz állásom. Én is meglepődtem, hogy az időmérőn 7. idővel sikerült kvalifikálni. Végig jól ment a versenyzés. Izgalmas volt a negyeddöntő, 3. helyről sikerült előznöm a továbbjutásért. Idén először sikerült elődöntőbe, TOP 8 helyre kerülnöm, aminek most nagyon örülök. Versenyről versenyre javulnak az eredményeim, igyekszem a jövőben még jobb eredményeket elérni. Szeretnék jól szerepelni júliusban a VB-n, és remélem sikerül támogatókat találnom hogy kiutazhassak a hátralevő világkupákra: Sao Paolóba, Bengaluruba és Riyadhba.

Attilának legközelebb július 13-án drukkolhatunk a németországi Aalenben, az UCI XCE világbajnokságon.

EREDMÉNY

Magyar Kerékpáros Szövetség