Szenzációs váltógyőzelem, csúccsal, 70 év után

Újabb nagyszerű nap Belgrádban: női gyorsváltónk pazar győzelmének értékét növeli, hogy Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna és Pádár Nikolett 15 év után megdöntötte az egyik utolsó cápadresszes országos csúcsot. Két századon múlt, hogy Németh Nándor szintén rekorddal legyen ezüstérmes 100 gyorson. Négyszáz vegyesen pályafutása első felnőtt Eb-érmét szerezte a 15 éves Jackl Vivien, míg a tizennegyediket a nála húsz évvel idősebb Jakabos Zsuzsanna – és szintén debütált az Eb-dobogón a 800-on óriásit hajrázó Sárkány Zalán.

 

Három nap után már 14 éremnél (2-6-6) jár a magyar csapat (a görögöknek van a második legtöbb: 6…) – amiben persze valahol reménykedtünk, ám összességében mégiscsak az mehet oda az eredményhirdetésre, aki megdolgozott érte. És azért az is látszik, hogy nincsenek sima sikerek, hiszen a papíron legjobb nevezési idők, de még az előfutamokban, középdöntőkben elért első helyek sem garantálnak aranyérmet.

Női 400 vegyesen például dettó ugyanaz történt, mint a fiúknál: délelőtt összmagyar csata, igazi éleslövészet – melyben Jackl Vivien és Jakabos Zsuzsanna maradt állva –, ám a két legjobbat aztán délután simán megelőzte a délelőtt csupán fürdőző rivális. Most az izraeli Anastasia Gorbenko, aki 200-on már nyert Eb-t korábban, és ezúttal jobbnak bizonyult a mieinknél. Kőkeményen belekezdett pillangón, aztán Viviék visszajöttek háton, sőt, picit reméltük, hogy Jackl méteres előnye már elég lesz a győzelemhez, mellen azonban megint robbantott az izraeli, és aztán gyorson már nem engedte magát lehajrázni.

A károgók persze mondhatják, hogy ha a tatabányai lány csak az április ob-n elért, szenzációs idejéhez közel úszik, simán nyer, ám edzője, Kocsis Márta azonnal csattant: „Nem is volt cél, hogy azt az időt megússza! Most egyértelműen az olimpiára gyakoroltunk, és örülök, hogy délelőtt és délután is 4:40-en belül jött. Amikor Pesten úszta a 4:34-et, akkor délelőtt túl sokat nem kellett kiadnia magából, most azonban éreznie kellett, mire lesz szükség a döntőhöz Párizsban. Persze, a mellúszása még nem mérhető Gorbenkóéhoz, de ez vegyes, mindenkinek van erőssége és gyengéje, Vivinek a mellúszás a gyengéje, dolgozunk még rajta. És azért álljon meg a menet: mégiscsak először úszott életében felnőtt Európa-bajnokságon, ahol valóban felnőttek között lett ezüstérmes, tizenöt évesen. Szerintem ezzel elégedettnek kell lennünk.”

Nem is szabad vitatkozni vele – Vivien is ezt visszhangozta, amikor az úszását elemezte. Jakabos Zsuzsanna pedig egyértelműen arra figyelmeztette az ifjút és mesterét, hogy Vivi nehogy beleragadjon évekre abba, amibe annak idején Zsu, hogy jaj, csak legyek túl rajta. „A négyvegyes könnyen ilyesmire ragadtatja az embert, de nagyon rosszat tesz, ha így közelít valaki hozzá – én már túltettem magam ezen, ezért csinálom még mindig.”

Úgy ám… És még mindig dobogóra állhatott, ami elképesztő. Hogy első érmét 21 évesen a legbrutálisabb számban szerezte, abban nincs hiba – de hogy 35 esztendősen is dobogós, nem is olyan sokkal egy nála 20-szal fiatalabb mögött… Zsu ötödször lett érmes négyvegyesen, és mindösszesen a 14. Eb-medáliáját szerezte, merthogy este kapott még egy aranyat is, miután délelőtt tíz perccel a négyvegyes után bevállalta a gyorsváltó egyik száz méterét is…

„Á, régen ment az 55 is ugyanilyen programnál, most csak 57 lett, és még fájt is – azért érződik, hogy már nem vagyok húszéves – mosolygott Zsu. – Annak viszont örülök, hogy kipihentem magam, hogy este jobbat úsztam, hogy az izmaim jól működtek… Szóval nagyon boldog vagyok, de most két napra beköltözöm a jégkádba, és akkor talán rendben leszek a kettőpillére.”

Szóval lett egy aranya is, miután a délelőtt úszók is megkapják, ha este a többiek bejönnek elsőnek. Márpedig a női gyorsváltó megnyerte a finálét, és nem is akárhogyan. Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna és Pádár Niki valóban remekelt. Mindezt ahhoz képest, hogy: Minna és Panna túlvolt már kétszer kétszáz gyorson, változó sikerrel (Minna döntőig jutva, Panna a reggeli brutális egyéni csúcs után délután kissé kipukkadva); Kiki pedig reggel óta itatta az egereket a 200-as sokk okán… Ám mindenki túltette magát mindenen, Ugrai és Pádár a mezőnyben egyedüliként komoly 53-as időket repesztett, így nem csupán a siker lett fölényes (1.7-tel előzték a második dánokat), de valahára sikerült ledönteni egy 15 éve érintetlen országos csúcsot, amit még Rómában, cápadresszben úsztak Hosszú Katinkáék; csaknem másodpercnyit faragtak belőle (3:36.77). És korántsem mellesleg: 1954-ben Gyenge Valéria, Sebő Ágota, Temes Judit, Szőke Kató felállásban nyertünk Eb-aranyat – hetven év után sikerült megint (és az érem is 1970 után jött össze újra).

Millimétereken múlt, hogy nem a második rekordot láthattuk: igaz, azon még Németh Nándor is meglepődött, milyen félelmetes időt reccsentett így öt héttel Párizs előtt. Mindössze két századra került Milák Kristóf 2022-es római rekordjától, a 47.49 élete legjobbja, és ezzel a vb-bronz után Nándi immár Eb-ezüstérmesnek is mondhatja magát (Miláknak be kellett érnie a 6. hellyel). „Pedig nem úgy mentek az edzések, ahogy szerettem volna, és mégis kijött ez, amibe nyilván belejátszott, hogy David 46.8-as tempóval húzott” – mondta Nándi, később arról lamentálva Sós Csaba kapitánnyal, hogy egyre több jel mutat arra… hogy felnőtt… Így vagy úgy, ez most óriási lökést adhat neki, hiszen ezután következnek azok az edzések, amelyekkel még pár tized ledobható ebből az időből.

Férfi gyorson született még egy érem: Sárkány Zalán előbb ígéretéhez híven az előfutamban elérte az olimpiai szintet, a döntőben pedig odaért a dobogóra. Saját bevallása szerint kissé eltaktikázta az egészet, lassabban kezdett, hogy a végére maradjon kraft, ám úgy vélte, inkább tolni kellett volna az elején, és akkor jobban tudott volna tapadni a topfavorit ukrán Romancsukra, bár a klubtársat idéző „betlehemes” hajrával végül sikerült megelőznie 15 századdal lengyel riválisát.

Még volt egy döntő magyarokkal; itt kivételesen elmaradt az érem, Kovács Benedek 38 századra volt a bronztól (4.), Telegdy Ádám ugyanakkor rémisztően messze bármitől is (8. lett).

Ami pedig az elődöntőket illeti, Kós Hubert első, Milák Kristóf – a 100 gyors után tíz perccel – a harmadik idővel lett finalista 100 pillangón; Ábrahám Minnáékat már említettük, csak azt nem, hogy ő is a legjobb idővel lépett tovább, Komoróczy Lora pedig hatodikként 50 háton.

 

A magyar döntősök eredményei, 3. nap

Férfiak

100m gyors: 1. David Popovici (román) 46.88, 2. Németh Nándor 47.49, …6. Milák Kristóf 48.41

800m gyors: 1. Mykhailo Romanchuk (ukrán) 7:46.20… 3. Sárkány Zalán 7:49.29

200m hát: 1. Oleksandr Zheltyakov (ukrán) 1:55.39 …4. Kovács Benedek 1:56.13, …8. Telegdy Ádám 2:01.30

Nők

400m vegyes: 1. Anastasia Gorbenko (izraeli) 4:36.05, 2. Jackl Vivien 4:38.96, 3. Jakabos Zsuzsanna 4:40.24

4x100m gyorsváltó: 1. Magyarország (Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett – de: Jakabos Zsuzsanna, Molnár Dóra) 3:36.77 – új országos csúcs

A Szenzációs váltógyőzelem, csúccsal, 70 év után bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.