Az Evertonból igazolt szélsőt az Aston Villa – HIVATALOS

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese bejelentette első nyári igazolását. 

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Az Aston Villa megerősítette Lewis Dobbin szerződtetését az Evertontól. Ő az Aston Villa első nyári szerződtetése, és bár a klub nem adott információt arról, hogy milyen összegért váltott klubot a játékos, a Transfermarkt szerint 11,8 millió eurót fizettek érte.

A 21 éves játékos az elmúlt szezonban 15 alkalommal lépett pályára az első csapatban Sean Dyche csapatában, de csak egy Premier League-meccsen szerepelt. Első Everton-gólját csereként szerezte a Chelsea elleni 2-0-s bajnoki győzelem alkalmával, 2023 decemberében. Dobbin a 2022/23-as szezont az akkor még a League One-ban szereplő Derby County csapatánál töltötte.

Az Everton közleményében azt írta, hogy “a klubnál mindenki szeretné megköszönni Lewisnak azt a munkát, amit az akadémián keresztül a felnőtt csapatig mutatott, és minden jót kívánnak neki a jövőre nézve”.

A klubok között tegnap egy másik igazolást is bejelentettek, amiben az Everton hároméves szerződést kötött a Villa középpályásával, Tim Iroegbunammal.

fociclub

A Az Evertonból igazolt szélsőt az Aston Villa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.