Visszatér nevelőcsapatához a veterán argentin hátvéd – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint két év után elhagyja spanyol másodosztályú csapatát a rutinos argentin védő…

(Photo by Ion Alcoba Beitia/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint az idény végeztével a spanyol másodosztályú Sporting Gijóntól távozó rutinos hátvéd, Carlos Izquierdoz hamarosan kétéves szerződést fog kötni nevelőcsapatával, az argentin Lanússzal.

A 35 éves hátvéd annak idején tagja volt a Lanús 2013-ban Copa Sudamericanát nyerő gárdának. Izquierdoz 2009 és 2014 között erősítette nevelőcsapata felnőtt együttesét, majd a mexikói Santos Laguna együttesében szerepelt, mellyel két bajnoki címet ünnepelhetett. 2018-tól kezdve négyet évet töltött a Boca Juniors alkalmazásábna, ahol csapatkapitány is volt, miközben 146 mérkőzésen viselhette az arany-kékek szerelését, ezalatt négy különböző címet nyert a csapattal.

Két évvel ezelőtt szerződött az asztúriaiakhoz, ezalatt Izquierdoz 59 tétmérkőzésen két gólt szerzett a csapat színeiben.

A forrás szerint a Granate Eduardo Salvio személyében egy másik egykori saját nevelésű játékosa szerződtetéséhez is közel áll.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Visszatér nevelőcsapatához a veterán argentin hátvéd – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.