Próbára tehették magukat a gyerekek a júniusi OQS-en

Június közepén rendezték Budapesten a BMX Freestyle, a breaktánc, a falmászás és gördeszka sportok olimpiai kvalifikációs versenyét, melyen a Magyar Kerékpáros Szövetség is megjelent külön sátorral a helyszínen, a szakágaink pedig kerékpáros kiegészítő programokat szerveztek a sok látogatót vonzó esemény területén.

Különleges alkalom és nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen színvonalas versenyt hazánkban rendeztek meg. Az esemény az extrém sportok életében fordulópontot jelentett. A kísérőrendezvényekről Zsiga Erika szakmai alelnök adott interjút a BringaSportnak:

A triálosok pedig a következő beszámolót küldték:

Külön öröm, hogy a BMX mellett a triál szakág biztosította a lehetőséget, hogy az érdeklődők belekóstoljanak az extrém kerékpározásba. A Magyar Kerékpáros Szövetség színeiben szakágunk edzői négy napon keresztül segítették az érdeklődőket, hogy próbára tehessék kerékpárkezelési képességeiket az erre célra felépített gyakorlópályán.

Szakágunk elsődleges célja az volt, hogy egyrészt a triált szélesebb rétegekkel megismertesse, másrészt utánpótlást toborozzon. Ez maximális sikerrel zárult.



A rendezvény 4 napján több mint 60 ezer látogató vett részt, a gyakorlópályán több száz érdeklődő fordult meg, és állt életében először triál kerékpáron. 4 évesektől kezdve mindenki talált számára alkalmas kerékpárt, amivel próbára tehette magát. A komolyabb érdeklődők közül néhányan pedig már a most elindított budapesti edzéseinket látogatják.

Magyar Kerékpáros Szövetség