Megkezdődtek a tárgyalások a River Plate régi-új edzőjével – sajtóhír

Martín Demichelis távozása után egyetlen igazi jelölt van az argentin rekordbajnok River Plate kispadjára…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A Diario Olé információi szerint a River Plate vezetősége már megkezdte a szükséges egyeztetéseket a csapat korábbi sikeredzőjével, Marcelo Gallardóval, és ha minden a klub számításai szerint alakul, akkor akár már jövő kedden bejelenthetik a visszatérését az egyesülethez.

A 48 éves sikeredző azelőtt 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate trénereként: többek közt az argentin bajnokságot, helyi kupát, valamint nemzetközi címeket is elhódítottak, mint például 2015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be. 2022 év végén azonban a megújulás jegyében elköszönt a csapattól, majd hosszas várakozás és több európai megkeresés visszautasítása után a szaúdi Al-Ittihad kispadjára ült le.

Gallardo tavaly novembertől idén júliusig 33 mérkőzésen vezette a szaúdi gárdát, amely az irányítása alatt 15 mérkőzést nyert meg és 14-et vesztett el négy döntetlen mellett, majd a felek kölcsönösen az elválás mellett döntöttek.

A River Plate idén különösen nagy hangsúlyt fektet a Libertadores-kupára, mivel az egymeccses döntőnek a csapat stadionja fog otthont adni, így ott szeretnének lenni és meg akarják nyerni a nemzetközi sorozatot. A “milliomosok” a jövő hónapban esedékes nyolcaddöntőt a Talleres Córdoba ellen vívhatják.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Megkezdődtek a tárgyalások a River Plate régi-új edzőjével – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.