Sakk vb-döntő – Anand egyenlített a harmadik partiban

image

A kihívó Viswanathan Anand a keddi, harmadik partit megnyerve egyenlített a címvédő Magnus Carlsen ellen a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen.

    A 44 éves indiai nagymester a világos bábukat vezetve végig gyorsan és precízen játszott, a hetedik sorba jutott gyalogjával nagy nyomás alatt tartotta az időzavarba kerülő riválisát, aki aztán a 28 és 29. lépésben hibázott, így Anand minőségi előnybe került. A 23 esztendős világbajnok végül a 34. lépésben feladta a további küzdelmet.
    Anand nemcsak a mostani párosmérkőzésen egyenlített, hanem kettejük örökmérlegében is: az eddigi 43 klasszikus időbeosztású partijukból mindketten hét-hét győzelmet arattak, viszont a Madraszi Tigrisnek is nevezett sakkozó 2010 óta először nyert a világranglista-vezető Carlsen ellen.
    A 12 partiból álló párviadalt, melyben jelenleg 1,5-1,5 az állás, az nyeri, aki hamarabb eléri a biztos győzelmet jelentő 6,5 pontot. Szerdán a negyedik játszmával folytatódik a küzdelem, ezúttal Carlsen vezeti majd a világos bábukat.
    Az esemény összdíjazása egymillió euró (309 millió forint).

    Eredmény, vb-döntő, 3. játszma:
Anand (indiai, 2792 elő-pont)-Carlsen (norvég, 2863) 1-0
    Az állás: 1,5-1,5.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.