NB II: a megsemmisítő vereség után lemondott a vezetőedző – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) elmúlt fordulójában súlyos vereséget szenvedett a Budafok hazai pályán…

(Photo by Mahmut Serdar Alakus/Anadolu via Getty Images)

Miután a Budafok az NB II vasárnapi játéknapján 5-0-ra kikapott a Kazincbarcikától, a fővárosi csapat vezetőedzője, Dajka László a meccs utáni sajtótájékoztatón bejelentette a lemondását:

“Én ma rövid leszek, nem fogok elemezni. Mindig is volt tartásom és büszkeségem. Ha a győztes csapatnak a tagja vagyok, akkor a vesztesnek is. Teljesen higgadt vagyok, de piszkosul csalódott. Sok sikert kívánok az utódomnak, remélem a lemondásomat elfogadják!”

A 65 éves szakember az előző idény második felében, február végén vette át a BMTE irányítását, melyet sikeresen tartott bent a másodosztályban, most azonban a szerény kezdés, kiváltképp a legutóbbi súlyos fiaskó a lemondásához vezetett. Dajka korábban 2015-ben is irányította az együttest, azon kívül számtalan élvonalbeli csapat kispadján is megfordult. Az egykori válogatott labdarúgó dolgozott többek között Kecskeméten, Szombathelyen, Békéscsabán, Debrecenben, Sopronban, Zalaegerszegen, Nyíregyházán és Kisvárdán is.

A Budafok négy forduló alatt négy pontot szerzett a másodosztály újonnan indult kiírásában.

  fociclub

A NB II: a megsemmisítő vereség után lemondott a vezetőedző – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.