Korábbi csapatához tér vissza az Eb-győztes olasz kapus – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók szerint a veterán olasz kapus egykori csapatához készül visszatérni…

(Photo by Murat Sengul/Anadolu via Getty Images)

Gianluca Di Marzio információi szerint az elmúlt szezonban a török Fatih Karagümrük kapuját védő Salvatore Sirigu korábbi csapatához, az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Palermóhoz készül leszerződni.

A 37 esztendős hálóőr a Palermo csapatában nevelkedett és mutatkozott be a profik között 2006-ban, a szicíliai gárdát 2011-ben hagyta el, addig 80 tétmérkőzésen védte az első csapat ketrecét. Sirigu ezt követően 2011 és 2017 között 190 mérkőzésen védett a Paris Saint-Germain gólvonala előtt. Ezután tért vissza hazájába és négy éven át a Torino első számú kapusa volt, majd a 2021-2022-es szezonban kieső Genoa ketrecét őrizte, 32 bajnoki húzott kesztyűt. Sirigu nem tartott a Serie B-be a Grifonival, hanem átigazolt a Napolihoz, de egyetlen mérkőzésen sem védett, majd a Fiorentina alkalmazásában állt.

A rutinos kapus az elmúlt idényt az OGC Nice alkalmazásában kezdte, de mivel nem számítottak rá, télen átigazolt a török gárdához, amely színeiben 19 mérkőzésen szerepelt tavasszal.

Sirigu 2010 és 2021 között 28 alkalommal védte az olasz válogatott kapuját, tagja volt a 2021-es Európa-bajnok nemzeti csapat keretének.

A Serie B-ben szereplő Palermo első számú kapusa a tavalyi U20-as világbajnokság aranykesztyűsének számító tehetség Sebastiano Desplanches lehet, akinek fejlődését Sirigu támogathatja.

  fociclub

A Korábbi csapatához tér vissza az Eb-győztes olasz kapus – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.