Brazil hátvéd szerződött az NB I újoncához – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) mezőnyébe frissen feljutó ETO FC Győr egy újabb légióssal erősítette keretét…

(Photo by Sebnem Coskun/Anadolu Agency/Getty Images)

Az ETO FC Győr hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette az észt Levadia Tallinn brazil védőjét, Heitor dos Santost.

A 24 éves középhátvéd hazájában a patinás Grémio akadémiáján nevelkedett, ahol tehetségét a klub második együttesében bontogatta. Ezt követően azonban új kihívásokat keresve belevágott nemzetközi karrierjébe és Észországba igazolt. Heitor az elmúlt két szezonban 50 mérkőzésen lépett pályára, hátvéd létére négy gólt és három gólpasszt jegyzett a Levadia színeiben, mellyel az előző idényben kupagyőztes lett.

“Boldog vagyok, hogy Magyarországra, az ETO-hoz kerültem. Úgy érzem, ez egy újabb fontos lépcsőfok a karrieremben, és mindenképpen szeretném maximálisan kihasználni ezt a lehetőséget. Célom, hogy minél hamarabb a csapat erőssége legyek, és alig várom, hogy pályára léphessek az NB I-ben” – jegyezte meg a csapat új igazolása.

“Nagyon örülünk, hogy egy ilyen tehetséges védőt sikerült szerződtetnünk, mint Heitor. Személye emelni fog a csapat kvalitásain, egyértelmű erősítés lesz a védelembe, emellett az ellenfél kapuja előtt is komoly veszélyt jelenthet” – tette hozzá Steven Vanharen sportigazgató.

Az újonc győriek négy forduló alatt még nem szereztek pontot az NB I 2024-2025-ös kiírásában.

fociclub

A Brazil hátvéd szerződött az NB I újoncához – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.