A tavaly visszavonuló brazil játékos sztárcsapat edzője lett – HIVATALOS

Tite menesztése után új ideiglenes vezetőedzőt nevezett ki a kispadjára a brazil Flamengo csapata…

(Photo by Ruano Carneiro/Getty Images)

A Flamengo hivatalos oldalának tájékoztatása szerint Tite távozása után az U20-as csapatot irányító Filipe Luís vette át az első csapat vezetését, akinek megbízatása az aktuális szezon végéig szól.

Az aktív pályafutását tavaly decemberben befejező 39 éves szakember idén a rióiak U17-es és az U20-as csapatánál dolgozott eddig, és máris felkérték őt az első együttes vezetésére.

Az egykori hátvéd labdarúgó karrierje legemlékezetesebb időszakát az Atlético Madrid alkalmazásában töltötte, melyet 2010 és 2014, valamint 2015 és 2019 között erősített. A két megszakításban együttesen 333 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. A spanyol fővárosi együttessel 2014-ben spanyol bajnokságot, 2012-ben és 2018-ban Európa-ligát nyert, továbbá két elvesztett BL-döntőn lépett pályára 2014-ben és 2016-ban.

A madridiaknál töltött évek közben a 2014-2015-ös szezonban a Chelsea játékosa volt, mellyel Premier League-et nyert, majd visszatért a “matracosokhoz”. 2019-es hazatérése óta a Flamengót erősítette, mellyel kétszeres brazil bajnok és kétszeres Libertadores-kupa-győztes lett. Európában játszott még az AFC Ajax, a Real Madrid B és a Deportivo La Coruna csapatában, míg hazájában az első csapata a Figueirense volt, és megfordult az uruguayi Rentistas alkalmazásában is.

A brazil válogatott színeiben 2009 és 2019 között 44 mérkőzésen két gólt szerzett, tagja volt a 2013-as Konföderációs Kupát és a 2019-es Copa Américát megnyerő együttesnek.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A A tavaly visszavonuló brazil játékos sztárcsapat edzője lett – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.