Itt a százéves Tour de Hongrie időpontja!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette 2025-ös ProSeries versenynaptárát, melyben a 46. Tour de Hongrie május 14. és 18. között kapott helyet.

A Magyar Országúti Kerékpáros Körverseny ezúttal is ötnapos lesz. A viadal szakmai színvonala az elmúlt években dinamikusan emelkedett, 2023-ban pedig kiérdemelte a ProSeries státuszt. Azóta olyan világsztárok fordultak meg hazánkban, mint a Tour de France-győztes Egan Bernal, a háromszoros világbajnok Peter Sagan vagy a 35-szörös Tour de France-szakaszgyőztes Sir Mark Cavendish. Az összetett verseny címvédője a belga Thibau Nys. Az eseményt a világ 190 országában tévénézők milliói követik figyelemmel évről évre, kiemelt médiapartner az Eurosport és az M4 Sport csatorna, amely a rajttól a célig élőben közvetíti az egyes szakaszokat.

A verseny jövőre a századik születésnapját ünnepli, az első Tour de Hongrie ugyanis 1925-ben került megrendezésre, amikor is a budapesti Gellért térről indult a mezőny háromnapos, 510 km-es útjára. Az évforduló apropóján számos különlegességgel készülnek a szervezők, akik az útvonalról és az érkező csapatokról a következő hónapokban nyújtanak tájékoztatást.

Az első Tour de Hongrie 1925-ben

Több mint kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye. Az első magyar Tour hajnali négy órakor a budapesti Gellért-szálló elől indult.

A nagy példányszámú napilap, Az Est májusban írt a közelgő rajtról

Az akkoriban már két évtizede működő Francia körverseny mintájára rendezte meg a Budai Kerékpár Egylet a viadalt, a „magyar Tour de France” 87 fős mezőnye a Budapest-Szombathely (240 km), Szombathely-Győr (140.5 km), Győr-Budapest (130 km) útvonalon haladt.

A versenyzőket három csoportban, tíz perces időközönként indították útjukra, a későbbi összetett győztes Jerzsabek Károly a második (haladó) csoportból már az első szakaszon befogta a főversenyzőket, s a szakaszgyőzelemmel nagy előnyre tett szert. A második etapon a Postás versenyzője, Medgyes volt a leggyorsabb, míg a budapesti befutót Rusovszky Mihály (MTK) nyerte. A viadal fővédnöke Horthy Miklós kormányzó és József királyi herceg volt, a díjakat pedig Auguszta főhercegasszony adta át…

Érdemes felidézni, a korbabeli Nemzeti Sport hogyan tudósított a történelmi rajt pillanatairól:

„Hajnali fél négy. Az alvó város felett ólomszínű felhők úsznak dél felé. A budai hegyek felől jövő hűvös szél megborzolja az álmodozó fákat és apró tornádókat formál az ucca szétszórt szemetéből. A derengő szürkületben uszályhajók tülkölnek az acélkék Dunán. Vörös és fehér lámpások imbolyognak messze, mint álmos Cyklopok szemei.

A Ferenc József-híd pesti oldalán már lázas munka folyik. A város gyomra falánkan tárja ki csápjait: parasztszekerek jönnek naív csilingelő megadással, kofák árusok, hordárok, a vásárcsarnokok hajnali népei, némelyek álmosan, de többen a reggeli ,,szíverősítőtől” mámorosan.

A budai hídfőnél rendőr vigyáz. Mintha bronzból lenne. Mozdulatlan. Nagy, megnyugvó csend fekszik el mindenütt.

Egyszerre a messziből váratlanul feltűnik egy kerékpáros. Versenytrikóban, hátizsákkal. Elsuhan mellettünk, hogy éles kanyarodót véve a Gellért téren állapodjon meg. Utána mindjárt még egy, aztán egy egész csapat. És így megy ez, majdnem egy negyedórán keresztül.

Jerzsabek Károly, az első Tour de Hongrie győztese

A fiatalok táborában Köncöl gépen ülve várja a startot. Dormán mellette áll és összesúgnak nagy titkosan. Lambert eszik. Enélkül nem lehet versenyezni – mondja. Kimár még mindig bekötött lábbal lézeng, de bizakodik. Frühwirtel tanakodik. Medgyes és Varga kerekeiket próbálják. Trnowecz nyalókázik, míg a nagy favorit, Jerzsabek szvetterét szíjazza derekára. Vígan, de képességeinek tudatában felel meg kérdésünkre: Ha nem történik baj, az éllovasok között leszek.

Bouska II. narancsszínű trikóban szerket tart. Ő a mezőny egyik legerősebb embere. Egy kicsit álmos, de a forró feketekávé hamarosan rendbehozza. A ’vén fiúk’ közül Steiner Ferenc tolat be elsőnek. Első kereke vas. – Nem bírja ez az út a faabroncsot – mondja –, így jó ez! Ebben a vidám, nyüzsgő táborban egyetlen ember arcán ül szomorúság. Bouska I., a verseny legesélyesebb debattere furunkulusai révén nem tud nyeregbe ülni, s most barna civilruhájában céltalanul ténfereg a ’boldogok’ között, akik elindulhatnak…”

1. Tour de Hongrie (1925. június 27-29., 510,5 km)

Szakaszgyőztesek:
1. szakasz (Budapest-Szombathely, 240 km): Jerzsabek Károly (MTK)
2. szakasz (Szombathely-Győr, 140,5 km): Medgyes (Postás)
3. szakasz (Győr-Budapest, 130 km): Rusovszky Mihály (MTK)

Az összetett végeredmény:
1. Jerzsabek Károly (MTK) 22 óra 10 perc
2. Ladányi Gedeon (MTK)
3. Bouska II. József (JKK)

Magyar Kerékpáros Szövetség